Nagyvilág

Ki legyen az új iraki vezető? – már össze is vesztek

„A játszma véget ért" – mondta az iraki ENSZ nagykövet. Az amerikai védelmi miniszter erősen „fúj" Szíriára, közben a CIA és a Pentagon eltérően vélekedik arról, kit is jutasson vezető pozícióba az iraki ideiglenes kormányban.

“A játszma véget ért, és remélhetőleg a béke kerekedik felül” – jelentette ki Mohammed al-Duri, iraki ENSZ-nagykövet New Yorkban. Az ENSZ-nagykövet a riporterek elől szinte menekülve elárulta, hogy napok óta nincs kapcsolata Bagdaddal.

 A Szaddám szobor ledöntése

Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője történelmi pillanatnak nevezte a bagdadi belvárosban lejátszódó jeleneteket. George Bush amerikai elnök a televízióban nézte a bagdadi utcai ünnepséget. “Ledöntötték” – kiáltott fel, amikor a bronzszobor lefordult talpazatáról – árulta el a szóvivő.
Medgyessy Péter miniszterelnök szerda este nyilatkozatot tett közzé, amelyben üdvözli, hogy Bagdadban az iraki lakosok a szövetséges erők segítségével ledöntötték az iraki diktátor szobrát. – Bagdadban ma ledőlt Szaddám Huszein szobra. Mi magyarok, akik emlékszünk 1956 októberére, tudjuk, hogy ez mit jelent – áll a nyilatkozatban, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája bocsátott az MTI rendelkezésére. Medgyessy emlékeztetett a magyar kormány következetes álláspontjára, miszerint Amerika és Európa közös fellépése segítséget jelent a világ szabadságszerető népeinek.

Harctéri helyzet: felszabadították Mahmúrt, bombázzák Kirkukot

Amerikai harci repülőgépek csütörtök hajnalban iraki állásokat bombáztak az észak-iraki Kirkuk közelében – jelentette a Reuters hírügynökség. A fontos olajközpont még iraki kézen van, de kurd fegyveresek állítólag már alig 10 kilométerre vannak a várostól. Az amerikaiak hetek óta bombázzák a városban és környékén az iraki állásokat.

A kurdok abban reménykednek, hogy az iraki rezsim elüldözésével Kirkuk az ellenőrzésük alá kerülhet. Törökország viszont aggódik, hogy a stratégiai körzet kurd ellenőrzése kedvezőtlen hatást válthat ki a török területeken élő kurd kisebbség körében.

A szövetségesek “felszabadították” Mahmúrt, amely félúton fekszik Kirkuk és Moszul között – állította a műholdas kurd televízió. A tévé nem közölte, hogyan esett el Mahmúr, és más forrásból a hírt nem erősítették meg.

Bagdadban nyugalomban telt az éjszaka. A BBC és a CNN közlése szerint a lakosság vegyes érzelmekkel fogadta a rezsim bukását: egyesek örömmámorban törtek ki, mások viszont még mindig gyanakvással élnek az amerikaiakkal szemben, akikre egy újabb nyugati, hódító hadseregként tekintenek.

Diplomácia színtér: Rumsfeld már Szíriára fúj

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter esti sajtóértekezletén kijelentette: nem tudja, hol lehet az iraki elnök. “Szaddám Huszein nem csinál semmit, így vagy halott, vagy cselekvésképtelenné vált, vagy pedig egészséges és meglapul egy alagútban, nehogy elfogják”.

Rumsfeld hírszerzési értesülésekre hivatkozva azt állította, hogy Szíria segítséget nyújt Szaddám családtagjainak és támogatóinak, hogy elmeneküljenek az országból. Megismételte azt a korábbi vádat is, amely szerint Szíria elősegítette, hogy területén át katonai szállítmányok és muzulmán önkéntesek jussanak el Irakba.

A CIA és a Pentagon eltérő véleményen az új iraki kormányról

Emigráns és hazai ellenzéki csoportok a napokban konferenciát tartanak Irakban az ország politikai jövőjéről. Ahmed Csalabi, a száműzetésben működő Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) vezetője szerdán Násziríjában úgy nyilatkozott, hogy a találkozót szombaton rendezik meg a dél-iraki város melletti légi támaszponton.

A legnagyobb síita ellenzéki szervezet, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) szerdán bejelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét miatt bojkottálja a hét végi tanácskozást. “Nem veszünk részt a násziríjai találkozón, mert úgy ítéljük meg, hogy az Jay Garner tábornok iraki uralmát szolgálja s mi ilyen tervben nem segédkezünk” – jelentette ki Hamid al-Bajati, a SCIRI londoni képviselője. Jay Garner nyugalmazott tábornok áll majd Irak polgári kormányzásának élén, miközben a rendről és a biztonságról az amerikai és a brit csapatok gondoskodnak.

A Pentagon 700 harcossal együtt vasárnap vitte repülőgépen Násziríjába Csalabit, hogy helyzetbe hozza védencét, kész tények elé állítva a külügyminisztériumot és a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), amelyek ellenezik az évtizedek óta emigrációban élő síita személyiség szerepvállalását a háború utáni Irak vezetésében. A CIA kiszivárogtatott vélekedése szerint Csalabinak nincs hazai támogatottsága.

A tanácskozásra mintegy 15 emigráns és 30 belföldi személyt várnak, civileket és katonákat is. Jelen lesz a kis híján 80 éves szunnita Adnan Pacsacsi is, akit az amerikai külügyi tárca támogat, és aki Szaddám Huszein hatalomra kerülése előtt külügyminiszter volt. A Fehér Házat Zalmay Khalilzad különmegbízott képviseli. Ahmed Csalabi máris kifogásolta a résztvevőknek az amerikaiak által összeállított listáját, sokallva a törzsi vezetőket és a vidékieket, és elégtelennek ítélve a városok, így Bagdad képviseletét.

Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő – Ahmed Csalabira célozva – kijelentette, hogy ez csak az első lesz a regionális tanácskozások sorozatában, azon senkit sem fognak “megkoronázni”. Az ideiglenes kormány megalakításáról Bagdadban rendeznek majd megfelelő időben konferenciát.

Veszélyes pálya a haditudósítóé

A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) szerda este felhívta az iraki és az amerikai erőket, hogy húzódjanak vissza egyik bagdadi tűzharcuk színteréről, ahol 27 riporter az Abu-Dzabi televízió irodájában kereszttűzbe került. Az Abu-Dzabi televízió és a katari al-Dzsazíra hírtelevízió riporterei és technikusai az épületben töltötték az előző éjszakát és szerdán is bennrekedtek az épületben.

Az IFJ felhívást intézett a Katarban állomásozó amerikai parancsnoksághoz, ahonnan továbbadták a felhívást a hadműveletben részt vevő egységeknek, de a helyzet azóta csak romlott, mert az amerikaiak attól tartanak, hogy az újságírókat csak pajzsnak használják az épület mögött lesben álló iraki katonák.

Az Abu-Dzabi televízió épületében kedden már meghalt egy arab riporter. Az épület a Tigris partján van, közel a Palesztína szállóhoz, ahol egy amerikai harckocsi belövése megölte a Reuters ukrán operatőrét, valamint a spanyol Telecinco televízió operatőrét. Az Abu-Dzabi épületében egy bombatalálat következtében meghalt az al-Dzsazíra egyik munkatársa is.

A spanyol média kiosztott néhány „pofont” a kormánynak

A spanyol újságírók 30-40 tagú csoportja kollégáik iraki halála miatt érzett felháborodása jeleként mikrofonokkal, kamerákkal és jegyzetfüzetekkel borította be a földet José María Aznar spanyol kormányfő parlamenti irodája előtti térségen. A parlamentbe érkező, más fogadtatáshoz szokott miniszterelnök kénytelen volt az eszközök tulajdonosainak fagyos csendben álló sorfala között végighaladni irodája felé. Hasonló fogadtatásban részesült Aznar, amikor a parlament alsóházába érkezve a reá várakozó tucatnyi fotós mintegy vezényszóra hátat fordított neki, és a halott José Couso spanyol újságíró képét emelte a magasba.

Nem ez volt azonban a nap folyamán az utolsó pofon, amelyet a spanyol kormány a médiától kapott. Ana Palacio spanyol külügyminiszter brit kollégájával, Jack Straw-val közösen tartott sajtóértekezletéről 20 újságíró – ugyancsak a hétfői és keddi bagdadi halálos incidensek miatti tiltakozásként – tüntetően kivonult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik