Nagyvilág

Irak nyitott, de elkésett – Bush támadni akar

Minden eddiginél optimistábban nyilatkozott a kétnapos bagdadi vizsgálódásuk után tartott sajtótájékoztatón vasárnap Hans Blix, a fegyverzetellenőrök vezetője és Mohamed el Baradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője. Megváltozott az irakiak hozzáállása, ők úgy fogalmaztak: “change of heart”.

“Az iraki oldalon van most a labda. Ha fejlődést tudunk elérni az együttműködésben, biztosan elegendő időt kapunk a vizsgálódásokra. Amíg haladásról beszélhetünk, úgy gondolom, a Biztonsági Tanács támogatni fogja a fegyverzetellenőrök vizsgálatait” – mondta a sajtótájékoztatón El Baradei.

A hirtelen jött optimizmust azonban a Fehér Ház már el is oszlatta. Bush amerikai elnök Virginiában reagált a tegnapi fejleményekre: az irakiak váltása már nem elegendő a viszonyok megváltozásához.

Az új fejlemények még inkább megosztják a nagyhatalmakat: Oroszország és Németország továbbra is a béke mellett kardoskodik, Franciaország a fegyverzetellenőrök további vizsgálódásaiban látja a megoldást.


Feszültség a NATO-ban is – felbomolhat a szövetség? 

Donald Rumsfeld amerikai védelmei miniszter szerint Belgium Franciaország és Németország hozzáállása a NATO felbomlásához vezethet. A három állam ugyanis a szövetség Törökország védelmében történő fellépése ellen tiltakozik. Louis Michel belga miniszterelnök vasárnap tartott beszédében kijelentette, mindhárom ország élne akár a vétójogával is. Az Egyesült Államok támadási tervében ugyanis a törökországi bázisok stratégiai pontot jelentenek, ennek fejében az országot meg kell védeni az esetleges biológiai és fegyveres támadásoktól. A NATO Awacs repülőgépeket, Patriot rakétákat és a vegyi támadások kivédésére alkalmas speciális alakulatokat bocsátana Törökország rendelkezésére. Ha bármelyik ország hétfő reggel tízig ellenvetéssel él, megvétózza a NATO határozatot. 


Irak fontos dokumentumokat adott át



A kétnapos vizsgálat alatt iraki diplomaták fontos, a lépfenebaktériumokról, VX ideggázról és ballisztikus rakétákról szóló iratokat bocsátott Blix és el Baradei rendelkezésére. A dokumentumokat hétfőn és kedden az ENSZ szakértői részletesen is megvizsgálják.

Blix szerint ez minden eddiginél nagyobb reményt ad a békés lefegyverzésre, hiszen végre nem csak külsőleg támogatják az irakiak az ellenőrök munkáját, akikkel eddig is készségesek voltak, minden helyszínre gond nélkül ellátogathattak az ellenőrök. Most azonban a vizsgálatok tartalmi céljainak megvalósításában is együttműködésre hajlandóak.

Az Egyesült Államok kevésbé optimista Irakkal kapcsolatban. “Irak sorozatosan megsérti az ENSZ határozatokat, amelyek közül a fegyverzetellenőrök visszaküldését deklaráló novemberi határozat volt Irak utolsó esélye” – nyilatkozta a CNN-nek Condoleezza Rice, amerikai biztonsaági tanácsadó.

Bush szerint sem elegendőek már a most elért eredmények. London és Washington két napot adott Szaddám Huszeinnek Blix és el Baradei vasárnapi távozása után, hogy elhagyja országát. Bush megfogalmazásában Iraknak szűk hetei, nem hónapjai vannak hátra.


 FigyelőNet Irak-melléklet

Friss hírek, elemzések Irakról, Amerikáról, a háborús készülődésről és annak gazdasági következményeiről.
• Ide klikkeljen!


Franciaország a fegyverzetellenőrök mellett


A váratlan fejlemények felkavarták a nemzetközi diplomáciát, mindenki mozgásba lendült. Franciaország lobbizni kezdett, Schröder német kancellár pedig Putyin támogatását kérte a béke mellett.

A franciák tapogatózni kezdtek a Biztonsági Tanács többi tagjánál, melyik ország támogatná a fegyverzetellenőrök munkájának folytatását és lenne hajlandó a második határozat elhalasztására, ami feljogosítná az Egyesült Államokat Irak megtámadására. A francia javaslat szerint meg kellene háromszorozni a fegyverzetellenőrök számát, felállítani egy Bagdadon kívüli vizsgálati egységet és egy központi koordináló szervet.

Chirac francia elnök Schröder német kancellárral is az ellenőrök munkáját szeretné hatékonyabbá tenni, de a francia külügyminiszter cáfolta a korábban szárnyra kapott híreszteléseket, mely szerint lenne egy titkos francia-német megoldási javaslat Irak lefegyverzésére. “Ezek az ötletek csak időhúzásra jók, megoldással nem szolgálnak” – reagált a franciák kezdeményezéseire Colin Powell az NBC televízióban.


Irak nyitott, de elkésett – Bush támadni akar 1


Shröder és Putyin békét akar



Vasárnap Schröder német kancellár és Putyin orosz elnök személyes vasárnapi találkozójuk után megerősítették, továbbra is az iraki konfliktus békés rendezése mellett állnak ki. Mindkét kormányfő úgy nyilatkozott, nem lát okot az erőszak alkalmazására.

Putyin kijelentette, országának álláspontja lényegében megegyezik a német és francia elképzelésekkel, de nem sorakozott fel egyértelműen a két ország mellé. A kancellár optimista, továbbra is bízik a békés lefegyverzésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik