Közélet

Lázár a debreceni BMW-gyár mellett építené meg az új Közlekedési Múzeumot, Vitézy és Karácsony is ellenzi a tervet

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden, a Debrecen Televízió Közügy Extra című műsorának felvételén elárulta, azt tervezik, hogy az új Közlekedési Múzeumot a cívisvárosban építik meg, számolt be róla a dehir.hu.

A tárcavezető úgy fogalmazott,

ezt a kormány első olvasatban megtárgyalta, és ezt a 150 milliárd forintos beruházást meg lehetne valósítani valahol a BMW-gyár közelében. Úgyhogy én azt szeretném, hogy az új Közlekedési Múzeum, a közösségi közlekedés reneszánszát is szimbolizálva, illetve a 21. századi mobilitás jelentőségét kiemelve, itt lenne, Debrecenben.

A miniszter hozzátette, céljuk, hogy mindenki megértse, mit jelent autóval járni napjainkban és milyen perspektívát ad mellé a tömegközlekedés.

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt erre a Facebookon úgy reagált, hogy Lázár János újabb hadüzenetet küldött Budapestnek. Szerinte „a rombolás olyan újabb szintje ez, amire már nehéz épeszű magyarázatot találni.”

Ez a kormány 2015-ben zárta be a városligeti múzeumot. Ezt követően, 2016-tól vezettem az intézményt és elértük, hogy ne a Városligetben építsük újjá, ahol jelentős föld alatti bővítéssel és kétséges építészeti megoldásokkal terveztek. Így kiváló új otthont kapott a múzeum, a kőbányai Északi Járműjavítót. Ennél alkalmasabb helyszínt keresve sem lehetne találni: ipari műemlék, gyönyörű vasúti csarnok, Budapest megújuló rozsdaövezetében, de mégiscsak könnyen megközelíthető helyen minden budapesti és vidéki polgár számára, az 1-es villamos mellett, busszal 10 percre a Deák tértől

– sorolta.

Vitézy nem tudja, mi motiválhatja Lázár Jánost ebben a nyilvánvaló károkozásban. „Kell valakinek ez az értékes kőbányai telek és le akarja rombolni az ipari műemléket jelentő Északi Járműjavítót? Tetszelegni a vidéki kijáróember szerepben? Vagy egyszerűen csak ennyire utálja Budapestet?” – tette fel a kérdéseit, de valójában nem is ez érdekli.

Álláspontja szerint a Közlekedési Múzeumnak Budapesten a helye. „Az országnak ez a város a közepe, a központi régióban él az ország harmada, és összességében minden távolabbi országrészből is ide a legkönnyebb eljutni. Ráadásul a magyar közlekedéstörténet legfontosabb epizódjai Széchenyitől Barossig, Ganztól az Ikarusig mind ide kötődnek. A magyar közlekedéstörténet finoman szólva sem a debreceni akkumulátorgyárral kezdődik” – írta Vitézy.

Furcsa egybeesés, hogy az új múzeum terveit eddig két ember kritizálta: Lázár János mellett nemrégiben Karácsony Gergely – figyelemre méltó összjáték köztük ez ismét. A jelenlegi főpolgármester ahelyett, hogy küzdene a múzeum Budapesten tartásáért, a pártpolitikai logikán inkább elárulja a budapestiek érdekeit. Hiszen amikor a múzeum terveit pusztán azért bírálja, mert azokat a vezetésemmel dolgozták ki, igazából ő maga szolgáltatja az alapot Lázár János Budapest-ellenes politikájához. Hasonló ez ahhoz, amit a főváros által akadályozott vasúti fejlesztések vagy épp a Galvani híd esetén láthattuk

– tette hozzá.

Karácsony Gergely úgy reagált, a közlekedési múzeumból közpénzszórási múzeum lett, „tényleg majdnem minden benne van ebben a szomorú történetben, ami a kormány Budapest-ellenes politikáját elmúlt éveit jellemzi.”

A főpolgármester azt írta, „ez a múzeum volt korábban, még államtitkári kinevezése előtt Vitézy Dávid szerelemprojektje. Csak a tervezésre elköltöttek 8 milliárd forintot.”

Aztán ahogy ennél a kormánynál lenni szokott, a költségek némiképp megugrottak, konkrétan megduplázódtak, a múzeum terveire végül 16 milliárdot szórtak el. És mi van most ott? Semmi, pontosabban raktárként használják leginkább. Alighanem ez a világ legdrágább raktára. Lázár János bejelentése pedig azt jelenti, hogy a Vitézy-múzeumra elköltött 16 milliárd forintnyi közpénzt egyszerűen kidobják a kukába

– jelezte.

Pedig szerinte a közlekedési múzeum azon kevés kormányzati projektek egyike, aminek legalább a helyszínét jól jelölték ki, „ezt legalább nem közparkban akarták felépíteni, hanem egy rozsdaterületet rehabilitálva, a Népliget szomszédságában.”

Semmilyen szakmai, semmilyen épeszű érv nem szól a Debrecenbe költöztetés mellett. Budapesten van jó helyen, és már csak a ráköltött sok-sok milliárd forint miatt is itt kell maradnia, itt kell befejeznie a kormánynak

– írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik