Közélet

Kétezren tüntettek a kirúgott kórházi főigazgató mellett Kiskunhalason

Váli Miklós / MTVA
Váli Miklós / MTVA

Vasárnap este a baon.hu becslései szerint kétezren gyűltek össze Kiskunhalason, hogy tüntessenek a helyi kórház váratlanul menesztett főigazgatója, Szepesvári Szabolcs mellett. Politikusok ugyan voltak a téren, de a szervezők kérésének megfelelően az eseményen nem szólaltak fel.

A megmozduláson a szervezők bejelentették, hogy Bányai Gábor kormánybiztos, a térség fideszes egyéni országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy helyezzék vissza főigazgatói pozíciójába Szepesvári Szabolcsot.

A politikus az esemény után újságíróknak megerősítette a bejelentést.

– A menesztés konkrét okairól továbbra sincs információm, annyit tudok, hogy másfél éve boszorkányüldözés folyt Szepesvári Szabolcs ellen, a vármegyei központi kórház vezetője részéről, aki mindent elkövetett, hogy a halasi kórház főigazgatóját eltávolítsa a pozíciójából – mondta a baon.hu tudósítása szerint a képviselő, aki elmondta azt is, hogy az elmúlt időszakban több vizsgálat is folyt Szepesvári Szabolcs ellen.

– Bízom abban, hogy meg fog oldódni ez a személyi konfliktus, mert ugyan jogom nincs hozzá, de kezdeményezni fogom a kialakult helyzet és a várost, valamint a halasi kórházhoz tartozó településeket eluraló kétségbeesés miatt, hogy a központi vármegyei kórház vezetőjét is mentsék fel az állásából, mert már nem méltó arra, hogy a vármegye egészségügyéért feleljen egy személyben – jelentette ki Bányai Gábor.

Bányai elmondása szerint már tárgyalt a helyzetről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, és kérte tőle, hogy helyezzék vissza a főigazgatói pozíciójába Szepesvári Szabolcsot, és a hétfő nap folyamán írásban is megteszi ezt Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője felé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik