Közélet

Robert Fico kizárná az „ellenséges” sajtót a kormányülésekről

Petr David Josek / MTI / AP
Petr David Josek / MTI / AP

Amíg nem születik döntés, nemkívánatos vendégek lesznek a kormányhivatalban

– jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki felülvizsgáltatja néhány sajtóorgánum belépési jogát a pozsonyi kormányhivatal épületébe. Az amúgy a kitiltásban érintett Napunk cikkéből kiderül, az intézkedés a Markíza televíziót, a Denník N-t (ez a Napunk), a Sme-t, valamint az Aktualityt érinti. Fico nyíltan ellenségesnek nevezte ezeket a médiumokat, amiért szerinte gyűlöletet terjesztenek pártja, a Smer ellen.

A Napunk azt írja, hétfőn még bejutottak a szóban forgó médiumok újságírói a szlovák kormányülésre, azóta pedig nem volt alkalom, amiért odamentek volna, így nem tudni, már hatályos-e a médiumok kizárása.

A lap  megjegyzi, hasonló intézkedés korábban a Smer vezette kormányok idején nem volt életben, az újságírók  – a magyar gyakorlattal ellentétben – mindig szabadon beléphettek a kormányhivatal épületébe, ahol a kormányülések előtt és után rendszeresen kérdezhették a kormány tagjait.

Az Új Szó Fico bejelentése után idézte a Riporterek Határok Nélkül közleményét. A nemzetközi szervezet azt írja, aggódnak a szlovákiai sajtóra nehezedő politikai nyomás miatt. Helytelenítik Ficónak az említett szerkesztőségek elleni támadását és arra hívják fel a figyelmet, hogy a Smer és a vele kormányzó SNS is rendszeresen nem válaszol ezen médiumok újságíróinak kérdésére. Arra is emlékeztetnek, hogy Fico még a választási kampány során bojkottálta a Markíza televíziót, nem ment el a politikai vitaműsoraikba. Az SNS pedig nem ad interjúlehetőséget a kérdéses sajtóorgánumok többségének.

Facebookon bírálta Fico tervét a szlovák államfő, Zuzana Čaputová is. „A sajtó munkájának része, hogy bírálják a politikusokat” – fogalmaz közösségi oldalán a köztársasági elnök. Majd arról ír, ugyan a politikusoknak kellemetlen lehet a sajtóból érkező bírálat, de a demokrácia számára a szabad média lére elengedhetetlen. Čaputová ezen túl elutasítja, hogy a társadalmi szereplőket valaki a „barátságos” és „ellenséges” kategóriákba sorolja, mivel szerinte az ország már így is eléggé megosztott. Egyben rámutat, minden szereplő, amely a rá vonatkozó törvényeket és egyéb szabályokat betartja, legitim. „Ezt pedig a mindannyiunk által oly nagyon áhított tiszteletteljes együttélés egyetlen útjának tartom” – szögezte le az egyébként leköszönőben lévő államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik