Közélet

Orbánék nélkül nem megy volt cégeiknek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Dominó-hatásként írja le a portál, amelynek korábbi cikke alapján a NER gazdaságpolitikájáról kérdezték volna a kormányfőt, ha Kövér László nem lép közbe.

Orbán Győző volt cége nehéz helyzetbe hozta új tulajdonos anyacégét, a NAKK Zrt.-t is, amit még fia, Orbán Áron alapított, írja az mfor.hu. A NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. részvényeit a kormányfő öccse korábban Bihari Lajosnak adta át, akinek a cégéhez 2021-ben került Orbán Viktor édesapjától a Nehéz Kő Kft., amely immár FuvarozNAK néven fut.

A gazdasági portál szerint a cég Orbán Győző kiszállásával a szakadék szélére került, de a NAKK Zrt. is komoly gondokkal küzd. Beszámolója szerint árbevétele az előző évi 1,63 milliárd forintról 689 millióra csökkent. Ezzel párhuzamosan csökkent a kiadások egy része, de az egyéb ráfordításoknál a 22,7 millió után 759,1 millió forint szerepel, ami a FuvarozNAK Kft. leírása, értékvesztése.

A NAKK Zrt. 829,5 milliós veszteséget könyvelt el, ráadásul nagy tartozásai miatt kialakult a tőkehiányos helyzet, amiről a kiegészítő mellékletben azt írták, a cég az elmúlt években a nyereséges működést már nem tudta fenntartani, a további működéshez szükséges fedezet nem biztosított,

akár felszámolásra is sor kerülhet.

A portál korábbi cikke alapján Vadai Ágnes azt akarta megtudni  Orbán Viktortól, hogy a Nehéz Kő Kft. eladásának esete azt  mutatja-e, milyen a NER gazdaságpolitikája, hiszen gyaníthatóan Orbán Győző bejáratott üzleti kapcsolatainak hiánya miatt lett kérdéses az egykor kimagaslóan prosperáló társaság jövője. A kérdést Kövér László blokkolta, mondván, az kormányzati feladatkört nem érint, hiszen a cikk egy magántulajdonban lévő vállalkozás működésével, tulajdonosváltásával, illetve elmúlt évekbeli mérlegével foglalkozik.

Kapcsolódó
Orbán apja 800 millióért eladott egy kft.-t, ami azóta csak veszteséget termel
A Nehéz Kő addig repült csak, amíg Orbán Győző volt a tulajdonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik