Közélet

Polt Pétert választási csalásról, fura közbeszerzésről kérdezték

A Demokratikus Koalícíó képviselőivel levelezett a legfőbb ügyész.

Erzsébet- és Terézváros képviselője, Oláh Lajos (DK) több kérdést is feltett a legfőbb ügyésznek, miután 2022-ben furcsa egybeeséseket találtak a Fidesz és a kormánypárttól teljesen eltérő politikai irányvonalat képviselő kisebb pártok ajánlóívein. Az ellenzéki politikus kérdései címében választási csalásnak minősítette a körzetében (Budapest 5. EVK) történteket.

Egyebek mellett arra volt kíváncsi, van-e már érdemi döntés, hiszen a Fővárosi Főügyészség augusztus elsején jelezte, az ahhoz szükséges adatok rendelkezésre állnak. Ezért hívta fel a  nyomozó hatóságot, hogy – az ügyek elkülönítése mellett – új határozatot kell hozni a választás rendje elleni bűntett ügyében.

Oláh Lajos emlékeztetett rá, hogy a helyi választási bizottságba delegált DK-tag feljelentést tett több bűncselekmény gyanúja miatt. Idén május 30-án tett panaszt a rendőrség nyomozást megszüntető határozata ellen, amiről csak augusztus 01-én döntött a Fővárosi Főügyészség. Polt Péter válaszában jelezte, valóban túllépték az előírt határidőt, de a feljelentőt nem érte jogsérelem, a panasz előterjesztésére nem volt jogosultsága. A nyomozó hatóság az ügyeket elkülönítette.

November 2-án a választás rendje elleni bűntett miatt indított eljárást megszüntette.

A legfőbb ügyész szerint a nyomozó hatóság arra a paragrafusra hivatkozott, amely szerint

a cselekmény nem bűncselekmény,

ám ezt még az ügyészség felülvizsgálja. Az elkülönített alapügy továbbra is felderítési szakban van.

Oláh Lajos harmadik kérdésében Polt Pétert belügyminiszternek titulálta, azt kérdezte, hogy a felderítési szakban lévő ügyben
nem tudni, minden ajánlást megvizsgáltak-e az érintett jelölő szervezeteknél,

hány választójoggal nem rendelkező, illetve
elhunyt személy ajánlása szerepelt külön-külön a négy szervezet ívein.

Erre Polt Péter ismét azt válaszolta, hogy a felderítési szakban lévő nyomozásról a nyomozó hatóságot irányító adhat csak tájékoztatást.

A szintén DK-s Vadai Ágnes a legfőbb ügyészt arról kérdezte, neki hivatalból nem gyanúsak-e a közbeszerzések, amelyekről az
Telex írt, miután az Átlátszó arról írt, hogy 446 közbeszerzést, köztük 58 meghívásos tendert nyert el egy  hajdúböszörményi cég, amely a meghívásos közbeszerzések többségénél olyan árral nyert, ami feltűnően kis mértékben tért el a kiíró által előzetesen becsült értéktől.

Ezúttal nem személyesen Polt Péter, hanem a Legfőbb Ügyészség értékelte a kérdést feljelentésként, amit a határkörrel és illetékességgel rendelkező Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak továbbítottak. Az Átlátszó korábban a  korrupciógyanús eljárásokat jelentette a Közbeszerzési Hatóságnak és az Integritás Hatóságnak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik