Közélet

Gyarmati Andrea próbált pénzt csinálni a falból

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Háromszor is nekiveselkedett.

Készpénzre van szükségem, irány egy ATM. Lépek be a bank előterébe, amikor meglátom őt, apu leghíresebb játékosainak egyikét: Faragó Tamást (akiről nem mellesleg tegnap derült ki, hogy Príma-díjas lett). Ő is épp pénzt vesz fel.

Kovács Tamás / MTI A júliusban a Nemzet Sportolójává választott Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó a Császár-Komjádi uszodában 2020. augusztus 19-én.

Megörülünk egymásnak.

S ahogy beszélgetünk, két történet is eszembe jut.

Az egyik rettentő régi: külföldön vendégeskedtem, Nyugaton, és a házigazdám, egy úszótársan édesapja egyszer csak azzal állt elő, hogy „gyere, megyünk a falból pénzt csiholni”. Fogalmam sincs, miről beszél, de izgalmasan hangzik.

Elsétálunk egy épületig, melynek falán ott egy számomra ismeretlen gép.

„Remélem, eltalálom a számokat”, mondja házigazdám, és bepötyög valamit a szerkezetbe. Eztán kattogás, fények, és a gép kiad néhány bankót.

Esik lefelé az állam, azt gondolom, ez valami játékautomata, és én is azonnal szerencsét próbálok.

Elsőre nem sikerül. Másodikra sem. És harmadikra is kudarc. Szomorkodom.

Az apuka ekkor árulja el nevetve, hogy ez itt egy bankjegykiadó automata, és mindenki csak a saját számlájáról emelhet le pénzt, már ha van rajta.

Rettentően szégyenkezem.

Faragó Tomi ismeri a sztorimat, mert most a bank előterében azt mondja: „Na, Anduka, szerintem ma nyerhetsz a gép ellen.”

S nyerek is!

A másik sztori egy korcsoportos világverseny selejtezői során zajlik.

Nekünk, úszóknak előfutamon és középdöntőn át vezet az utunk a döntőig, a vízilabdázóknál csoportkör, aztán egyenes kiesés az út állomásai.

Az ifjú pólósok már a döntőbe jutásért hajtanak valamelyik nagy rivális ellen; kemény meccset vívnak, megnyerik, boldogok, magabiztosak, sőt, kissé nagyképűek is, fényezik magukat, hogy sínen vannak, már lényegében korcsoportos világbajnokok.

Oké, az önbizalom segít a sikerben, de a túlzott önbizalom visszaüthet.

Másnap döntő – és a fiúk vereséget szenvednek.

Ekkor hangzik el az edzőtől, aki nem más, mint Faragó Tamás, hogy:

Tudjátok, minél nagyobb a mellényetek, annál nagyobb lehet a zakótok is.

Szállóige lesz a dumából, ami nemcsak az uszodában, hanem az élet egyéb területein is érvényes.

Mindehhez tán érdemes azt is hozzáfűzni, amit egész apró koromban tanultam meg a sportoló szüleimtől: „Ha van mire szerénynek lenned, érdemes annak lenni, mert az eredményeid maguktól is beszélnek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik