Közélet

Győrfi Pál tételesen cáfolta az ATV-nek nyilatkozó pár állításait

Vasárnap délelőtt írtuk meg, hogy nyilatkozott az ATV-nek egy baranyai pár, akik azt állították, negyven perc alatt ért ki az a mentőkocsi, amit a kórház felé tartva, közvetlenül az anya szülését megelőzően hívtak. Azt mondták, a mentősök „a helyzethez képest megalázó és emberségüket sértő módon jártak el”. A férfi és a nő a Mohácstól nem messze lévő Görcsönydobokáról indult a kórházba: Szekszárdig szerettek volna eljutni, de ez végül nem sikerült. Steiner Csaba úgy emlékszik, Sombereknél tárcsázta a mentőket, majd továbbhaladtak, a gyerek viszont nem sokkal később megszületett.

Az ATV riportjából kiderült, az apa folyamatosan beszélt a dicspécserrel, aki elvileg azt tanácsolta, hogy a férfi ne csináljon semmit. Miután a baba világra jött, a diszpécser azt javasolta, tegyék az anya mellkasára és takarják be. Kiderült az is, egyszerre két mentőre kellett várniuk, ugyanis az édesapa szerint egy mentőben nem utazhat az újszülött és az anyuka baleset miatt. Hozzáteszi: a két jármű egyszerre ért oda, a hívástól számított negyven perc után. A nőt és gyerekét Pécsre vitték. Az anyát állítólag az út szélén, mindenki előtt, ruhátlanul tették a mentőbe.

Erre válaszolt vasárnap kora délután Győrfi Pál szerkesztőségünknek megküldött levelében.

Mint írta, az ATV riportjának egyetlen állítása sem igaz.

Győrfi szerint:

  • A mentők 12 percen belül a helyszínen voltak.
  • Szakszerű ellátásban részesítették a kismamát és az újszülöttet, akiket a szakma szabályai szerint szállítottak kórházba.
  • A „mindenki előtt, ruhátlanul tettek a mentőbe” állítás „szemenszedett hazugság”.
  • Az apa a kórházi átadáskor külön köszönetet mondott az ellátást végző mentőknek.

Győrfi hozzáteszi: a hírt „mentők elleni, politikai célú, alaptalan és szándékos lejáratási kísérletként” értelmezik és visszautasítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik