Közélet

Szijjártó: 15 ezer magyar diák „elukránosítása” kezdődik el holnap

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Magyarország addig még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozásának ügyét, amíg Kijev nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Toledóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális ülését követően arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos napirendi pont ismét világossá tette, hogy tovább kell erősíteni a béke hangját, mert a nagy többség még mindig a háborúval van elfoglalva.

Tudatta, hogy a többségi álláspont a fegyverszállítások fenntartása, ami jól mutatja, hogy már mindenki hosszú háborúval számol, ezt bizonyítja az Európai Unió azon javaslata is, amelynek értelmében évi öt-öt milliárd eurót fordítanának katonai segítségnyújtásra a következő négy év során.

“Sajnos ez ellen a megközelítés ellen egyedül szólaltam fel a mai nap folyamán is. Mi nem akarunk még négy év háborút, mi azt akarjuk, hogy ez a háború minél előbb véget érjen” – tette hozzá.

Majd kiemelte, hogy nagy volt a nyomás annak érdekében, hogy Magyarország szavazza meg az újabb 500 millió eurós részletet a fegyverszállítások finanszírozására, valamint a 20 milliárd eurós csomagot a következő négy évre. Márpedig ez szavai szerint azt jelentené, hogy a háborúért semennyire nem felelős magyar adófizetők pénzéből a következő években több mint 80 milliárd forintot kellene befizetni.”Az hatalmas ellentmondás, (..) hogy miközben azt várják el tőlünk, hogy a magyar adófizetők pénzéből több tízmilliárd forintot fizessünk fegyverszállításokra Ukrajnának, addig Ukrajna a hárommillió magyar ember bankszámláját vezető legnagyobb bankot a háború nemzetközi szponzorának tartja” – mondta.

A miniszter ezután érintette a kárpátaljai magyarok helyzetét is, és sérelmezte, hogy szeptember 1-től gyakorlatilag elkezdődött mintegy 15 ezer diák “elukránosítása”, miközben Magyarországon több mint ötezer menekült gyerek folytathatja a tanulmányait.

Kitért arra is, hogy Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hatszemközti tárgyalást kezdeményezett ez ügyben vele és az ukrán diplomácia vezetőjével, Dmitro Kulebával, aki azonban ezt visszautasította.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik