Közélet

Nem fizet a Booking.com – mekkora lehet a baj?

Koen van Weel / ANP MAG / ANP / AFP
Koen van Weel / ANP MAG / ANP / AFP
Több mint egy hónapja nem utalja át a szállásadóknak járó összegek egy részét a Booking.com. A probléma nemzetközi, és már Magyarországon is érezteti a hatását. A szállodaszövetség szerint a helyzet nem drámai, ám a magánszállásadók szerint igenis gond van. Akad, aki már a nemzetközi szolgáltató bukását jósolja.

Több mint egy hónapja nem utalja át a szállásadóknak járó összegek egy részét a Booking.com online szállásportál a számlázási rendszerének karbantartására hivatkozva. A Spabook turisztika szakportál arról írt, hogy a cég még a saját magának szabott, többszörösen módosított határidőt sem tudta tartani. Az utolsó határidő hétfőn járt le, de a foglalások ellenértékét mind a mai napig nem látták a vendéglátók. A szaklapnak többen jelezték már azt is, hogy immár augusztus 4-i utalási határidőt látnak feltüntetve a foglalási rendszerben, ugyanakkor nem kaptak értesítést, és az ügyfélszolgálat sem nyújt számukra érdemi tájékoztatást.

A Booking.com többfajta fizetési megoldást kínál a partnereinek. Ezek közül azok érintettek a késedelemben, akik azzal bízzák meg a szolgáltatót, hogy a foglalások teljes összegét előre szedje be a vendégektől. A probléma más fizetési módokat nem érint – tudtuk meg Kassay Tamástól, a Spabook főszerkesztőjétől.

A késedelem miatt egyes fórumokon a szállásadók között pánikhangulat alakult ki. Vannak, akik már a nemzetközi szolgáltató bedőlését jósolják, Kassay szerint ezek a feltételezések azonban megalapozatlanok. Ő úgy látja, ha a szolgáltató a koronavírus-járvány idején nem dőlt össze, nehezen képzelhető el, hogy éppen akkor következne be ilyesmi, amikor az idegenforgalom „rakétaüzemmódban” van. A pénzek visszatartása a szállásadóknál ugyanakkor súlyos likviditási gondokat okozhat, nekik ugyanis a szolgáltató fizetési hajlandóságától függetlenül továbbra is fizetniük kell az alkalmazottaik bérét, a rezsit, a beszállítókat, az adókat – fogalmazott.

A Booking.com fizetési késedelme nemzetközi probléma. A The Sun című brit bulvárlap a múlt héten írt arról, hogy szállásadónként akár több ezer font lehet a ki nem fizetett szállásdíj, ami egyeseket arra kényszerít, hogy a már meglévő foglalásaikat lemondják.

Fabian Sommer / DPA / AFP (Illusztráció)

Nem hinném, hogy ez komoly probléma, legalábbis a szállodákat semmiképpen nem érinti

– mondta a 24.hu kérdésére Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Szerinte attól biztosan nem kell félni, hogy a Booking.com pénzügyi nehézségek elé néz, tekintve, hogy jól működő, nagy szolgáltatóról van szó. A kifizetések csúszásának, mint mondja, főként technikai oka lehet, ami persze nem vigasztalja azokat, akiknek tartoznak. Kisebb-nagyobb beszállítói tartozások viszont minden iparágban előfordulhatnak – tette hozzá.

„Hogy ez drámaian hatna a nyaralási szezonra, azt finoman szólva is költői túlzásnak érzem” – fogalmazott Flesch Tamás.

Másként látják ugyanezt a hazai magánszállásadók. Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke lapunknak azt mondta, az elmaradások leginkább őket érintik, különösen pedig az olyan nagy forgalmú termálvárosokban, mint Hévíz vagy Hajdúszoboszló.

Érzékeljük a problémát, egyelőre várjuk a fejleményeket. Azt határozottan állíthatom, hogy naponta keresnek minket a problémával

– mondta az idegenforgalmi szakember.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a Booking.com-ot is. Szerettük volna megtudni, pontosan mi okozza a sokszoros késedelmet a fizetési rendszerükben, és mikorra várható a problémák orvoslása, illetve mivel nyugtatnák meg a partnereiket, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Frissítünk!

Megkeresésünkre a Booking.com azt írta, „sajnálattal értesültünk róla, hogy egyes partnerek nehézségekbe ütköztek, és sürgősen dolgoztunk azon, hogy a tervezett rendszerkarbantartás miatt késedelmet szenvedett kifizetéseket újraindítsuk. Megerősíthetjük, hogy a kifizetések feldolgozása megtörtént, így annak hamarosan a partnereinknél kell lennie.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik