Közélet

Schmitt Pál: 2036-ban nem lenne teher az olimpia

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A volt államfő szerint nem szabad feladni, hogy az ország olimpiát rendezzen. A sportközgazdász szerint a kormány nem is adta fel.

A Klubrádióban értékelte Dénes Ferenc azt, hogy a a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) a svájci Lausanne-ból Budapestre költözik. A sportközgazdász szerint nem véletlenül, ötletszerűen jön a WA központja, a 2010 óta megindult fejlesztések a sport területén olyan széleskörűek, hogy akár megágyazhatnak egy – jó eséllyel benyújtott – olimpiai pályázatnak.

Nagyon tudatos építkezésről van szó az infrastruktúra, az események rendezése, a sportdiplomácia terén, készen akarnak állni a pályázat benyújtására – tette hozzá. 

Dénes Ferenc szerint a szövetséggel a székház építéséről és a támogatásról még tárgyalnak, minden más kiadás inkább elmaradt bevételt jelent az adókedvezmények miatt. Amikor már itt működik majd a szervezet, tízmilliárdos nagyságrendű költségekről lehet beszélni. Ezért inkább presztízsszempontból van jelentősége, mint gazdasági hatások terén – vélekedett. Ez a magyar soft power része, Magyarországról akarnak kedvezőbb képet kialakítani akkor, amikor a kormányzatot sokat kritizálják külföldről.

Schmitt Pál egykori államfő sportiplomataként a Hír TV-ben arról beszélt, milyen komoly siker, hogy Budapestre teszi át székhelyét a vizes sportokat tömörítő Nemzetközi Úszószövetség (World Aquatics). A döntést komoly tárgyalássorozat előzte meg, a szervezet az ország úszósport melletti elkötelezettsége mellett biztonsági és anyagi természetű dolgokat is mérlegelt. A Népszava szerint a kormánypárti tévének a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke arról is beszélt, hogy az olimpia megrendezéséhez szinte már minden készen áll, ellenzői (utalva arra, hogy a Momentum azt az ország állapota miatt továbbra sem támogatná) nem kérnek abból, ami a nemzetnek önérzetet, önbecsülést, jó érzést ad. Noha fiatalok, márpedig a kormány éppen a fiatalok miatt kezeli stratégiai ágazatként a sportot.

2036 a következő kiadó rendezési dátum, ha addig az ellenzők kitartanak, akkor a támogatók is. Több létesítmény (Puskás Aréna,  MVM Dome, Duna Aréna, atlétikai stadion) is felépült a Momentum korábbi tiltakozása óta, így már nem lenne olyan költséges olimpia, amivel az ellenzők érvelni tudnának. Schmitt Pál már tavaly is arról beszélt, nem szabad feladni azt, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, és megítélése szerint a 2036-ost meg lehetne pályázni.

Kapcsolódó
Schmitt Pál 80 évesen megkedvelte a ketrecharcot
Születésnapos interjújában elárulja, nagyon örül, hogy annak idején lemondott az államfői posztról. Két politikust tart nagyra.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik