Közélet

Erdőtűzre nem érvényes az utasbiztosítás

Pétrosz Jannakurisz / AP / MTI
Pétrosz Jannakurisz / AP / MTI
A szakember szerint vis maior, hogy Rodosz szigetéről evakuálni kellett a nyaralókat.

A Magyar Biztosítók Szövetségének ((MABISZ) kommunikációs vezetője, Lambert Gábor az InfoRádiónak azt mondta, bár számtalan biztosítási termék van a piacon (egyes  feltételek el is térhetnek), általánosságban azt lehet mondani, hogy az utasbiztosítások természeti károkra, terrorcselekményekre nem vonatkoznak.

Léteznek úgynevezett útlemondási biztosítások, amelyek bizonyos esetekben megtérítik, de az olyan katasztrófahelyzetekre azok sem érvényesek, az, hogy Rodosz szigetéről evakuálni kellett a nyaralókat az erdőtüzek miatt, az egy vis maior helyzet, ilyen esetben – aki  csoportos utazáson vesz részt –, az utazásszervező segítségére számíthat, illetve (elméletben)elképzelhető, hogy a szállásadó rendelkezik felelősségbiztosítással, ami jelenthet valamiféle anyagi kompenzációt, de utóbbi nagyon ritka.

Lambert Gábor szerint mindenképpen érdemes felhívni a biztosítót, az utazásszervezőt, a légi társaságot, hogy számíthatunk-e valamiféle segítségre. Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt mondta, aki teheti, görögországi nyaralását halassza el az erdőtüzek miatt, aki mégis elutazik, mindenképpen regisztráljon a konzuli szolgálatnál.

Kapcsolódó
Szijjártó üzent a Görögországban nyaralást tervező magyaroknak
Gondolják át az utazást a külügyminiszter szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik