Közélet

Lezuhant egy helikopter az észak-olaszországi áradások miatti mentőakcióban

Lezuhant egy helikopter szombaton az észak-olaszországi áradások miatt indított mentőakció során – közölte az olasz tűzoltóság.

A fedélzeten lévő mind a négy embert kórházba vitték, de csak az egyikük sérült meg. Az ANSA és az Adnkronos hírügynökség híradása szerint a helikopter személyzete elektromos vezetékek átvizsgálását végezte, amikor baleset érte.

Az Emilia-Romagnát sújtó árvizekben már legkevesebb 14 ember vesztette életét. Giorgia Meloni olasz kormányfő egy nappal lerövidítette hirosimai látogatását, ahol a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csúcstalálkozóján vett részt, hogy személyesen felügyelje az árvízi védekezést.

Magyarország felajánlotta a segítségét

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton levélben fordult olasz kollégájához, Giorgia Melonihoz az Észak-Olaszországot napok óta sújtó pusztító áradások kapcsán, amelyek számos halálos áldozatot követeltek, és több tízezer embert fosztottak meg otthonuktól – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor kifejezte részvétét és együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a szerencsétlenség sérültjeinek. A kormányfő levelében biztosította az olasz miniszterelnököt, hogy a magyar nemzet e tragikus napokban is Olaszország mellett áll. Egyúttal felajánlotta Magyarország segítségét az eltűntek felkutatásáért folytatott emberfeletti küzdelemben és a károk enyhítésében – ismertette a levél tartalmát Havasi Bertalan.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik