Közélet

Részegen, lopott autóval, vezetéstől eltiltva menekült a rendőrök elől egy többszörösen büntetett férfi Pápán

24.hu
24.hu

Többi között hivatalos személy elleni erőszak miatt letartóztattak egy többszörösen büntetett férfit, aki lopott autóval, járművezetéstől eltiltva menekült a rendőrök elől Pápán – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel. Azt írták: a 28 éves veszprémi férfit a rendőrök március 15-én közúti ellenőrzésen akarták megállítani, mert felfigyeltek bizonytalan úttartására és arra, hogy irányjelző használata nélkül kanyarodik.

A szolgálati gépkocsi megkülönböztető fényjelzésének bekapcsolására azonban a férfi menekülni kezdett, több közlekedési szabályt is megszegett, végül egy kapubejárónak ütközött. A rendőrök felszólították a férfit, hogy szálljon ki, azonban ennek nem tett eleget és úgy indult tovább, hogy közben az egyik rendőr a nyitott kocsiajtón keresztül megpróbálta visszatartani.

Néhány méter után a rendőr elengedte a férfit, el tudott lépni a gyorsuló járműtől, így nem sérült meg. Az autó vezetője egy-két kilométerrel később elveszítette uralmát a jármű felett és egy kerítésnek ütközve állt meg.  A rendőrök kiszállították a gépkocsiból és megbilincselték. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövető az autót a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta, úgy, hogy abba egy másik parkoló autóból kiszerelt akkumulátort tett. A többszörösen büntetett férfi 2026 júniusáig tartó járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatt, ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a férfival szemben, akinek letartóztatását elrendelte a bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik