Közélet

Őrizetbe vették a Kosztolányi téren verekedő férfiakat

Nagy Zoltán/MTVA/Bizományosi
Nagy Zoltán/MTVA/Bizományosi

Őrizetbe vették azt a két embert, akik még vasárnap a XI. kerületben bántalmaztak egy férfit, akit a rendőrök és a mentők élesztettek újra – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Vasárnap 14 óra 12 perc körül érkezett bejelentés, miszerint a XI. kerületben, a Kosztolányi Dezső téren két férfi bántalmaz egy harmadikat. A rendőrök megtalálták a bejelentésben szereplő három férfit, akik közül egyik a bántalmazás miatt eldőlt egy padon. A sértett a kapucnijánál fogva fennakadt a pad háttámláján és már nem lélegzett, így azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a mentőszolgálat munkatársai folytattak.

A sikeres újraélesztést követően a férfit kórházba vitték, míg a másik két férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A fővárosi nyomozók egy 26 éves férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség, 38 éves társát pedig segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásukra – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik