Közélet

Kórházi orvosokat toboroznak háziorvosi ügyeletre Győr-Moson-Sopronban

MTI/Mészáros János
MTI/Mészáros János

Győr-Moson-Sopronban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a háziorvosok helyett a megyei kórházzal kötött szerződést az alapellátási ügyeleti feladatok ellátására – írja a Népszava. A portál szerint ez azt jelenti, hogy nemcsak rezidensekkel próbálják helyettesíteni Győr-Moson-Sopronban azokat a háziorvosokat, akik az országos kamarai tiltakozás részeként nem hajlandók aláírni az új ügyeleti szerződéseket, hanem kórházi orvosokat is toboroznak helyükre a pluszpénz és a szabadnap ígéretével.

A héten a 24.hu számolt be arról, hogy Győr-Moson-Sopron 204 háziorvosa közül csupán 29-en készülnek arra, hogy aláírják az új ügyeleti szerződést. Az ügyeleti pont Győrben és Mosonmagyaróváron is a kórházban működik majd március elsejétől.

A Győr-Moson-Sopron megyei kórház főigazgatója és orvosigazgatója levelet írt kollégáiknak, melyben azt kérik, hogy jelentkezzenek a feladatra.

Az OMSZ azt írta a Népszavának, hogy „mintegy 40 orvossal folyik a szerződéskötés adminisztrációja. Amíg nem csatlakozik elég háziorvos, a helyükre jogszerűen más orvosokat, illetve orvosi felügyelet mellett tevékenykedő mentőtiszteket is alkalmaznak a betegek érdekében.”

Közben Szíjjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetének elnöke is írt levelet a szakorvosjelölteknek. Ebben arra kérte a fiatal kollégáit, ne írjanak alá, ne ügyeljenek a háziorvosok helyett, mert gyakorlatilag „sztrájktörővé válnak”, azok ugyanis, akik ily módon vállalnak plusz munkát, eladják a jövőjüket egy tál lencséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik