Közélet

Belvárosi Kufli-park épül: 1,3 milliárd forintért újít fel közteret az V. kerület

Összesen több mint 1,3 milliárd forintot költ az V. kerületi fideszes vezetésű önkormányzat a budapesti Hild tér megújítására – írja az rtl.hu.

A tervek egyebek mellett építenek egy pelenkázót és egy WC-t, valamint felhúznak 276 millió forint értékben egy „exkluzív”, játszóteret is.  Arra a kérdésre, hogy mitől exkluzív a játszótér, az önkormányzat azt válaszolta, hogy a tematika lesz teljesen egyedülálló, a játékokat ugyanis Dániel András mesehősei, a Kuflik alapján alakítják majd ki.

A tervek szerint a Hild téren a pelenkázó és a WC megépítése mellett egyebek mellett kicserélik a talajt 2,5 méteres mélységig, néhány kapcsolódó területen burkolatot cserélnek, növelik a zöld felületek arányát, öntözőrendszert alakítanak ki, megújítják a világítást, térfigyelő rendszert telepítenek, valamint elbontják az előző játszóteret és építenek helyette egy teljesen új, „exkluzív” kialakítású részt a gyerekeknek.

A helyi ellenzék nem teljesen elégedett a döntéssel. „Még a ciklus elején javasoltam, hogy a téren építsünk egy WC-t és egy pelenkázót, de emiatt nem kellett volna ekkora összegért az egész teret átépíteni” – mondta Kovács Alex Gábor, az ellenzéki Tiéd a Belváros nevű frakció vezetője. Szerinte ugyanis ez a terület – még ha néhol indokolt is lett volna a ráncfelvarrás – alapvetően használható állapotban volt.

A munkákat több kerületi projekthez hasonlóan a Penta Kft. végezheti el.

Kapcsolódó
„Zsebparkra” kaptak annyi pénzt, hogy abból húszezresekkel lehetne befedni az egész területet
A karácsonyi ünnepek alatt lezongorázták a pályázatot, az év utolsó előtti napján át is utalták a fideszes vezetésű önkormányzat számlájára a 3,1 milliárdot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik