MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Közélet

Zelenszkij aláírta a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő aláírásával december 29-én küldték vissza a törvényhozásba a 8224. számú törvénytervezetet, azaz a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt- olvasható a parlament honlapján pénteken megjelent közleményben.

A törvény elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.

A parlament honlapján közzétett törvény szerint az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek képviselőinek joguk van az önazonossághoz, társadalmi szervezetek létrehozásához és a békés gyülekezéshez, rendelkeznek a nézetek és meggyőződések, a vallás, a gondolkodás és a szólás szabadságával, joguk van részt venni a politikai, gazdasági és a társadalmi életben, valamint megőrizni kulturális önazonosságukat.

A jogszabály – szövege szerint – biztosítja a jogot a nemzeti kisebbségek nyelvének szabad használatára a magán- és a közéletben, szóbeli és írásbeli formában, a törvény adta határokon belül.

A 2001-ben tartott legutóbbi ukrajnai népszámlálás szerint a lakosok 22,18 százaléka volt valamelyik nemzeti kisebbség képviselője. A legnagyobb etnikai csoportot az oroszok alkották, akik a lakosság 17,3 százalékát tették ki.

Az elmúlt években Ukrajnában oktatási és nyelvtörvényt fogadtak el, amelyek célja az érintett kisebbségek szerint anyanyelvük kiszorítása a közéletből. Ez elsősorban az orosz nyelv ellen irányult, de korlátozták más nemzetiségek nyelvhasználatát is.

A nemzeti kisebbségek jogainak megsértését kifogásolta a román, a bolgár és a magyar parlament is. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 2017-ben határozatot fogadott el, amelyben az oktatás ukrán nyelvűvé tételének felülvizsgálatát ajánlotta. A nemzeti kisebbségek védelmének szükségességre a Velencei Bizottság is több ízben felhívta a figyelmet.

Ajánlott videó