Közélet europoli

Orbán az EP korrupciós botrányán élcelődött, de kicsit elhibázta a mémet

„És akkor azt mondták, hogy az EP komolyan aggódik a magyarországi korrupció miatt” – olvasható angol nyelven azon a nevető férfiakat ábrázoló képen, amelyet Orbán Viktor Twitter-oldalára töltöttek fel hétfőn.

A bejegyzésben megjelölték az Európai Parlamentet is, így a kormányfő – illetve a kommunikációs stábja – arra az ügyre célozhatott, miszerint Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során.

A kormányfő Twitterére feltöltött kép egy úgynevezett mém, de nem egészen úgy használta, ahogyan szokták. Az eredeti mémnek ugyanis ironikus jelentése van, ami ebben az esetben úgy nézne ki, hogy a férfiak a képen EP-képviselőket szimbolizálják, akik kinevetik a saját korrupcióellenes üzeneteiket, tudván, hogy a köreikben is van korrupció. Így a feliratnak inkább úgy kellene szólnia, hogy „És akkor azt mondtuk, hogy az EP komolyan aggódik a magyarországi korrupció miatt”.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik