Közélet

Áremelkedések, hétszeresére nőtt fűtési költség: a bajban előbb kezdi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Az áremelkedések miatt a hagyományoktól eltérően már hétfőn, csaknem egy hónappal a megszokott időpont előtt elindította Ételt.Otthont.Esélyt elnevezésű adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a segélyszervezet rezsiköltségei is drámaian megnőttek. Példaként említette, hogy

van olyan intézményük, ahol a fűtési költség 3 millió forintról 22 millió forintra nőtt. A debreceni hajléktalanokat segítő központ 2640 adag reggelit ad a leginkább rászorultaknak havonta, ennek költsége 300 ezerről 600 ezer forintra emelkedett.

Ugyanakkor hangsúlyozta: a megnövekedett élelmiszer- és rezsiárak ellenére sem szeretnék elengedni az esélyteremtő programokban résztvevő gyermekek kezét. Úgy becsülik, hogy az idén mintegy 80 ezer rászoruló kér segítséget a segélyszervezettől, és ebben a helyzetben nem tehetik meg, hogy intézményeket zárnak be.

Erről szó sem lehet. Egy kiút van: megtartani és működtetni ezeket az intézményeket, sőt fokozni az erőfeszítéseket, hogy minél több helyen segíthessünk

– mondta, hozzátéve, hogy a segélyszervezet által működtetett intézmények fenntartásához kérik az emberek segítségét, hogy továbbra is ételt, otthont, esélyt adhassanak a rászorulóknak.

A segélyszervezet idén 27. alkalommal indította el országos adventi pénzadománygyűjtését. A gyűjtés a korábbi években az első adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét, idén azonban a gazdasági válság és az áremelkedések miatt már november elején elindítják azt.

Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó 1998 óta segíti jószolgálati nagykövetként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját (kiemelt képünkön ő látható Lehel László mellett).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik