Közélet

Távozik Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségéből Magyar György

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A hír valóban igaz. Többirányú elfoglaltságom miatt megterhelő volt számomra az MMM elnökségében a munka, át kell adnom a helyem a fiatalabbaknak
– mondta az Alfahírnek Magyar György.

Az ügyvéd hozzátette, nem politikai okok miatt áll fel a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségéből, és a civil szférában folytatja a munkát.

Magyar György szerint az ellenzéki pártok nem támogatták teljes szívvel az MMM-et, illetve annak elnökét a tavalyi előválasztás során és azt követően a mozgalom is veszített jelentőségéből.

Ugyanakkor úgy véli, szükséges lenne a további együttműködés az ellenzéki pártok között, ami a közelgő önkormányzati választás során a civilek hatékonyabb bevonását teszi szükségessé.

Úgy fogalmazott:

Ezen a választáson a civileknek nagyobb szerepet kell kapniuk. Tehát ellentétben az országgyűlési választással, most az ellenzéki pártoknak kellene a civilek mögé felsorakozni és nem fordítva. Az MMM szerepe mostanra kissé “kacskaringós” lett. Márki-Zay Péter pártalapításban gondolkodik, de szerintem amit ő elképzelt, hogy az MMM a civilek pártja legyen, az egy politikai nonszensz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik