Közélet

Balog Zoltán: Adjunk hálát azért, hogy a hét szűk esztendő a hét bő esztendő után jön!

24.hu / Marjai János
24.hu / Marjai János
Interjút adott Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A reformatus.hu közölt egy interjút vasárnap reggel Balog Zoltánnal, aki többi között arról is kérdezték, milyen lelki választ tudna adni a jelenlegi helyzetre. Balog azt válaszolta, a válságok most próbára tesznek bennünket, majd hozzáteszi: gondolhatnánk, hogy ha továbbra is ugyanazt a gazdaság- és családpolitikát folytatjuk, ha változatlanul szorgalmasan dolgozunk, őrizzük a hitünket, akkor mindennek rendben kell lennie. Szerinte azonban most rossz helyzetbe kerültünk, ami egy figyelmeztetés.

Az interjúztató arra is kíváncsi volt, milyen gyakorlati lépéseket tehetnek az emberek a gyülekezetben. Balog szerint minden helyzetben lehet és kell hálát adni. Ez is segít a bajban.

Adjunk hálát azért, hogy a hét szűk esztendő a hét bő esztendő után jön! Igaz, hogy újból szerényebben fogunk élni, de ez jót tehet majd nekünk is, a világnak is.

A püspök azt vallja, az elmúlt tíz ében a társadalom életszínvonala emelkedett, így most „lehetnek tartalékaink, amelyekkel sáfárkodhatunk”. Hozzáteszi: a következő időszakban dől majd el, hogy lelkileg is gyarapodtunk-e.

Szerinte az is segíthet, ha jelezzük mind a társadalomnak, mind a kormányzatnak a terhek arányos elosztásának igényét, vagyis aki jobban gyarapodott az elmúlt években, az vállaljon ebben a gazdaságos helyzetben többet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik