Közélet

Levélszavazás: A Vajdasági Magyar Szövetség címe szerepelt a postai szerződésen

Fontos részletek derültek ki a vajdasági levélszavazatokkal kapcsolatban – írja a Szabad Magyar Szó. Még március közepén számolt be arról a sajtó, hogy a 2022. áprilisi magyarországi választásokkal kapcsolatos szavazási levélcsomagokat több vajdasági településen a Fidesz helyi partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái kézbesítik.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) korábban a levélszavazásról azt írta, hogy a szavazási levélcsomag kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgárnak személyesen adható át, meghatalmazottnak nem. A Szabad Magyar Szó cikke szerint viszont a Vajdaságban szinte az összes levélcsomag a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistáinál volt, a VMSZ-szel kapcsolatban álló Concordia Minoritatis Hungaricae (CMH) alapítvány ugyanis szerződést köthetett a Szerb Postával, hogy ők kézbesítik a levélszavazatokat.

A lap, illetve a Sajtószabadság Alapítvány március 21-én fordult a Szerb Postához, hogy kikérje a szerződést, ám április 5-én, két nappal a választás után azt a tájékoztatást kapták, hogy a dokumentumot titkosították, így nem adható ki. A CMH-irodát is megkeresték, ám választ sehonnan sem kaptak, majd június 28-án a Szerb Posta arról értesítette őket e-mailben, hogy a szerződés nem titkos, így el is küldték azt.

Ebből kiderült, hogy a Szerb Posta levelenként két dinárt fizetett a CMH-irodának a kézbesítésért, és miután Szijjártó Péter korábbi tájékoztatása szerint a Vajdaságba mintegy 80 ezer levélszavazási csomag érkezett, a posta 160 ezer dinárt (kicsivel több mint félmillió forintot) a CMH-nak – írja a Szabad Magyar Szó.

Pásztor István, a VMSZ elnöke márciusban úgy nyilatkozott, félreértés az, hogy „a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat”,

a szerződés szerint viszont a Szerb Posta a szavazási levélcsomagokat a Vajdasági Magyar Szövetség székházának címén nyújtotta át a CMH-nak, amely máshol van, mint az alapítvány székhelye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik