Közélet

Búcsúajándék: állami javakat kaphat Áder alapítványa

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az állam csatlakozik Áder János klímavédelmi alapítványához. Ez minimum 600 millió forint juttatást jelent a szervezetnek.

Szép búcsúajándékot kapott Áder János köztársasági elnök csütörtökön, mielőtt megválasztották az utódját, Novák Katalint. Az ajándék egy salátatörvényben volt elrejtve, abba is utólag, egy módosító javaslattal csempészték be a két passzust, amit meg is szavazott a parlament. Ha a május 9-éig hivatalban lévő államfő aláírja a törvényt, akkor az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány bekerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványok közé. Ezt a kategóriát tavaly hozta létre az állam, és jelenleg 32 szervezet tartozik bele, szinte mindet frissen alapították, és összességében több mint ezermilliárd forintos állami vagyon tulajdonjogát kapták meg. Mivel az alapító jogokat az alapítványokat vezető kuratóriumokra ruházta át az állam, a mindenkori kormánynak semmilyen beleszólása sincs már az alapítványok működésébe, vezetésébe és az átadott állami vagyon felhasználásába.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Áder még 2016-ban alapította, a kuratóriumi elnöke Martonyi János, volt külügyminiszter, az igazgatója pedig Csepreghy Nándor, aki az előző ciklusban a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János helyettese volt. Az alapítvány egyik cége, a KBKC Kék Bolygó Klímavédelmi Capital Kft. 2021-ben vásárolt egy pasaréti villát, ahol több más alapítvánnyal együtt működik.

Ahhoz, hogy Áder alapítványa beléphessen a vagyonkezelő alapítványok körébe, már februárban megtették az első lépést, amikor zártról nyílttá minősítették az alapítványt, hogy csatlakozhasson az állam. „Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványhoz való csatlakozás érdekében” – olvasható a csütörtökön elfogadott jogszabályban.

Ez pedig vagyonjuttatást jelent, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok részére egy korábbi jogszabály szerint minimum 600 millió forintnak megfelelő vagyont kell biztosítani készpénz, ingatlanok vagy részvények formájában. Arról, hogy pontosan mit és mennyit fog kapni az államfő alapítványa, majd egy külön törvényben határoznak.

– Ez Áder lelépési pénze – kommentálta a törvény elfogadását Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója, aki szerint ezzel a politikus bebetonozza a saját alapítványát. – Hatalomváltás esetén sem kell aggódnia amiatt, hogy a cégek kihátrálnak az alapítványa mögül, mert az állam ki fogja stafírungozni. Azon sem csodálkoznék, ha majdani rezidenciáját az állam odaadná az alapítványnak – tette hozzá.

Fizetés, lakás, titkárság, sofőr

Áder János élete végéig megkapja a mindenkori köztársasági elnöki fizetést, ami az idei emeléssel 4 millió forint körül van. Ráadásul Brüsszelből is kap nyugdíjat, mert májusban tölti be a 63. életévét, és mint volt EP-képviselő, félmillió forintra lesz jogosult pluszban havonta. Jár neki 3 fős titkárság, térítésmentes egészségügyi szolgálat, személyes gépkocsihasználat, sofőrrel, amit a rendőrség biztosít neki. Ha kéri, az állam biztosíthatja a lakhatását is élete végéig. A héten kerestük emiatt a Köztársasági Elnöki Hivatalt, ahol azt közölték, hogy a „leköszönő köztársasági elnököt megillető lakáshasználati jog iránt hivatalos kérelem benyújtására nem került sor, az államfő erről még nem döntött.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik