Közélet

Ungár Péter balesetezett, rendőrautónak koccant

FÜLÖP DÁNIEL MÁTYÁS / 24.HU
FÜLÖP DÁNIEL MÁTYÁS / 24.HU
Figyelmetlenségből áthajtott a piroson.

A Blikket egy olvasója értesítette arról, hogy a napokban a piroson áthajtva, rendőrautónak ütközött Ungár Péter országgyűlési képviselő a fővárosi Orczy térnél. A lapnak az LMP politikusa  elismerte a történteket, azt mondta, hibázott.

Egy tévés riport után ment haza, amikor áthajtott a piros lámpán.

Egy koccanás volt az egész, amiért ötvenezer forintot kell fizetnem. Figyelmetlenségből mentem át a piroson, és valóban egy rendőrautóba csúsztam bele. Hogy kinek pontosan milyen hibája volt, a kamerafelvételből kiderül. A legfontosabb, hogy senkinek semmi baja nem lett. Még az autóknak sem. Alkoholszondát minden közúti balesetnél használnak, de természetesen nem ittam előtte alkoholt

– tette hozzá. A kérdésre, korábban történt-e már vele hasonló, azt mondta, pár éve beletolatott valakibe, de ez mással is előfordul.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya lappal közölte, hogy a balesetben senki nem sérült meg, a járművezetőkkel szemben alkalmazott alkoholszonda negatív eredményt mutatott. A baleset körülményeit szabálysértési eljárásban vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik