Közélet

Látványos videón, ahogy elfogják az erzsébetvárosi késelés egyik gyanúsítottját

A késelés még január elején történt, a rendőrség két embert kapott el, a harmadik feladta magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya súlyos testi sértés és garázdaság bűntett miatt folytat eljárást három fővárosi lakossal szemben, akik január 9-én éjjel egy bárban megtámadtak egy embert, aki a súlyos sérülést szenvedett – írja a police.hu

A nyomozás jelenlegi állása szerint a társaság szóváltásba keveredett valakivel, akit szidalmazni kezdtek, majd el akarták zavarni a szórakozóhelyről, miközben megszúrással és veréssel fenyegették. A provokált férfi el akarta hagyni a klubot, ám követték, és az utcára kilépve hason szúrták, majd megütötték és elmenekültek.

A fővárosi rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A 32 éves T. Istvánt hétfőn délután Szigetszentmiklóson, a 27 éves R. Zsoltot csütörtökön reggel egy kilencedik kerületi lakásban fogták el. Harmadik társuk, a 38 éves B. Szilveszter ezen a héten reggel önként megjelent a rendőrségen.

A nyomozók B. Szilvesztert és R. Zsoltot csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, míg T. Istvánt súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki. Mindhármukat őrizetbe vették.

Az egyik gyanúsított elfogásáról a rendőrség látványos videót tett közzé, amit itt lehet megtekinteni:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik