Közélet

Az adatvédelmi hatóság szerint az EMMI nem titkolhatná el az uniós vakcinabeszerzés részleteit

MTI/Balázs Attila
MTI/Balázs Attila

Bebizonyította a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) részletes vizsgálata, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közérdekű adatokat tartott vissza – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján a beadványa nyomán született NAIH-vizsgálat eredményére hivatkozva.

Az MSZP politikusa elmondta, hogy pont egy évvel ezelőtt küldött kilenc kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumának az uniós vakcinabeszerzés körülményei és az abban való kormányzati szerepvállalás tisztázása érdekében. A szocialista EP-képviselő az egy éve beadott közérdekű adatigénylésében többek között arra várt választ az EMMI-től, hogy ki képviselte a magyar kormányt a közös vakcinabeszerzést felügyelő uniós irányító-bizottságban, az illető a kormányzati kritikákkal összhangban tett-e bármilyen kifogást az eljárás során, illetve milyen adatok szerepelnek a kormány által a vakcina-gyártókkal közvetlenül kötött szállítási dokumentumokban. Utóbbi kapcsán a politikus megjegyezte, hogy a Fidesz-kormány mindvégig azt állította: késnek a brüsszeli vakcinaszállítmányok, holott épp ezek a ki nem adott dokumentumok igazolhatják, hogy a kormány pontosan tisztában volt a szállítási határidőkkel.

Ujhelyi tájékoztatása szerint a NAIH részletes vizsgálata azt állapította meg, hogy az EMMI alaptalanul tartotta vissza a kikért adatokat és információkat: teljesen hibásan hivatkoztak például arra, hogy a kormánydelegált személyének megnevezése „veszélyeztetné a Minisztérium törvényes működési rendjét”.

A NAIH szerint alaptalanul hivatkoztak titoktartási kötelezettségre a kormánydelegált esetleges kifogásainak nyilvánosságra hozatala kapcsán is, ahogyan üzleti titokként sem kezelhetik a tárca birtokában lévő szállítási dokumentumok egészét, esetleg csak egyes részeit.

Ujhelyinek harminc napja van a NAIH jelentése alapján bírósághoz fordulni, és ezt – amennyiben az EMMI nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének – meg is fogja tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik