Közélet

A nagy áremelkedés miatt sok cég a tervezettnél is nagyobbat emel a béreken

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Terveztek valamekkora béremelést a nagy és közepes méretű, sokszor nemzetközi hátterű cégek, de felül kellett írni terveiket, még rá kell dobniuk pár százalékot a nagy áremelkedések miatt. Ezt mutatja egy felmérés, amely 182 cégre kiterjedően készült, nagy felmérésnek számít tehát, és az eredményeket az azénpénzem.hu foglalta össze.

Tavaly októberben egy béradatbázist összeállító cég, a Smartscale felmérte, hogy mekkora béremelést terveznek 2022-ben. Akkor már lehetett sejteni a nagy minimálbér-emelést, de ezeket a nagy cégeket alig érinti ez, hiszen az alkalmazottak többet keresnek. Hanem a meglódult infláció, drágulás az, ami miatt most kénytelenek még egy kört emelni, vagy nagyobbat emelni a tervezettnél.

A szellemi dolgozók pénzén 3,4 százalékkal, a fizikai dolgozókén pedig 3,9 százalékkal emel többet a tervezetthez képest az idén a cégek közel fele.

Az IT- és telekommunikációs szektorban 10 százalékos béremelésre kényszerülnek a cégek az alkalmazottak megtartása vagy újak felvétele miatt.

Jellemzően amúgy a fizikai dolgozók magasabb keresetemelésre számíthatnak, mint a szellemi foglalkozásúak. Az autóiparban akad 16 százalékos emelés is a fizikai munkásoknál, a szellemi munkavállalók  inkább 8 százalékos pluszt kapnak a tavalyi bérükhöz képest.

További részletek, szektorok:

  • Az ipari termelésben is a kétkezi munkások kapnak többet (közel 10 százalék), de az „irodisták” is több mint 8 százalékos bérfejlesztésnek örülhetnek.
  • Az üzleti szolgáltató központok béremelése a legvisszafogottabb, átlagosan 5,2 százalék.
  • A kereskedelem és vendéglátásban a szellemi dolgozók bérének átlagos emelése 6,3 százalék, a fizikaiaké viszont 10 százalék felett.
  • A bankoknál és biztosítóknál 6,4 százalékos átlagos emelés várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik