Közélet

További illetményemelések jönnek a honvédségnél

További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját – mondta a honvédelmi miniszter a tárca közösségi oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.

A tájékoztatás szerint a fegyveres békefenntartó műveletekben részt vevők ellátmányát a tavalyi 15 százalékos emelés után idén további tíz százalékkal növelik, a tisztjelöltek pedig a korábbi szimbolikus ösztöndíj helyett ez év szeptemberétől már illetményben részesülnek. A honvédelmi alkalmazottaknál folytatják a 2019-ben megkezdett béremelést.

Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak és a tárca dolgozóinak áldozatos munkájukért, mondván: 2021-ben „általuk és a kormány támogatásával tovább erősödött a Magyar Honvédség és ezáltal Magyarország biztonsága”.

Hozzátette: új haditechnikai eszközök és felszerelések beszerzésével bővítették Magyarország védelmi képességeit, növelték a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állomány létszámát, így 2010-hez képest ma már 13 ezerrel több katona áll a magyar emberek szolgálatában.

A katonák nemcsak az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben álltak helyt, hanem példát mutattak a közösségért, a társadalomért érzett felelősségvállalásból is, hiszen 99 százalékuk már felvette a védőoltást – jegyezte meg.

Benkő Tibor beszélt arról is, hogy kiépítették a katonai pályára irányítás új rendszerét, hamarosan a századik középiskola is csatlakozik a hazafias honvédelmi nevelés kadétprogramjához. Ezzel együtt megemelték a katonai pályára készülő fiatalok ösztöndíját. Jól vizsgázott az életpályamodell, amelynek egyik eleme a katonai hivatás anyagi megbecsülése – mondta a miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett: tavaly teljesítményjuttatással ismerték el minden katona és honvédelmi alkalmazott áldozatos munkáját. Idén januártól újabb tíz százalékkal emelték a katonák bérét, és februárban a hathavi fegyverpénz is érkezik – sorolta.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország megbízható szövetségesként „kivívta” a NATO vezetésének elismerését, hiszen az atlanti szervezet magyar tábornokot bízott meg a legnagyobb létszámú békefenntartói kontingens vezetésével Koszovóban. Szólt arról is, hogy újjáépítik az egykor erős magyar hadiipart, ami nemcsak a haderőfejlesztést, de az ország további gazdasági növekedését is szolgálja.

Nem történhet meg, hogy Magyarország védelmi képességeit ismét leépítsék.

Ezért folytatnunk kell a honvédelmi és haderőfejlesztési program minden elemének megvalósítását, kiemelt figyelmet fordítva nemcsak a pályakezdő fiatal katonákra és katonacsaládokra, de a honvédelem ügyét évtizedeken át szolgáló, nyugállományú bajtársainkra egyaránt,

mondta a miniszter.

Videóüzenete zárásaként fontosnak nevezte a továbbhaladást a megkezdett úton, az erős, ütőképes Magyar Honvédség építését, „amely kész és képes nemzetünk védelmére, az ország békéjének és a magyar emberek biztonságának szolgálatára”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik