Közélet

Köztársasági elnöki előválasztást szerveznének a civilek

Az ellenzéki pártok bevárása nélkül, minél előbb elkezdené a civil köztársasági elnöki előválasztás előkészületeit a Civil Választási Bizottság (CVB) – erről a szervezet elnöke, Magyar György ügyvéd beszélt az Inforádiónak.

Elmondása szerint nem lenne költsége annak, ha az emberek saját maguk jelölnének és választanák ki az államfőt, ugyanis ez online történne. Első körben javaslatokat várnának, utána pedig egy úgynevezett preferenciális szavazást írnának ki lehetőleg 2022 márciusára, amikor lejár Áder János mandátuma. Magyar hozzátette: „november hónapban elkészülhet az ütemterv, majd a karácsonyi szünettel összefüggésben ezt azonnal meg lehet indítani, véglegesítve az egyeztető tárgyalásokat.”

CVB elnöke azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy a Fidesz kezében van a döntés, de úgy véli, mégis fel kell mutatni egy alternatív jelöltet is, ezzel is mutatva az ellenzék egységét. A Civil Választási Bizottság elnöke szimbolikusnak nevezte a jelölést, hogy a polgárok által kiválasztott személy a nemzet egységét jelképezze „egy párt kedvezményezettjével szemben”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik