Közélet

A Fideszben már májusban eldőlhetett, hogy a kampány célja Karácsony összegyurcsányozása lesz

Potápi Árpád János / Facebook
Potápi Árpád János / Facebook

Már májusban eldőlt a Fidesz vezetőségében, hogy a párt egy erős, de faék-egyszerűségű üzenetet tartalmazó kampánnyal indítja az őszi szezont – ezt állította a Népszavának több magas rangú kormányzati forrás. Ez az üzenet a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté augusztus végén jelentette be az aláírásgyűjtés elindítását, amelynek bevallottan nincs semmi egyéb célja, mint, hogy emlékeztessék az embereket „Gyurcsány Ferenc kudarcos múltjára”.

Az akció a lap szerint már csak azért sem értelmezhető petícióként, mert más aláírásgyűjtésekhez képest nincs konkrét célja. Nem akarnak népszavazást kiharcolni, nem akarnak és nem is tudnak senkit lemondatni, semmilyen népszerűtlen beruházást leállítani. A valós cél – miként a lap egyik forrása fogalmazott – nem más, mint „Karácsony Gergely összegyurcsányozása”. Vagyis az előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyén elinduló főpolgármestert „rá akarják tolni” a volt kormányfőre, akinek népszerűségére a 2006 és 2009 közötti kormányzásról kialakult kedvezőtlen kép még mindig rányomja a bélyegét.

Hozzáteszik: ez a taktika már bejött a Fidesznek 2012-2013-ban, amikor Bajnai Gordont „tolták rá” a 2004 és 2009 között regnált miniszterelnökre az „együtt tették tönkre az országot” kampánnyal.

„A Fidesz rendszeresen indít választókat bevonó akciókat, amelyek célja részben a szavazóik megerősítése, részben az adatbázis-frissítés” – mondta a Népszavának László Róbert. A Political Capital kutatója szerint a kormánypártban felmérték, hogy ez az augusztusi-októberi időszak az előválasztásról fog szólni; hosszú idő után nem a kormányoldal diktál egy témát, az utcákat pedig ellepik az ellenzéki pártok pultjai.

Erre mindenképp reagálnia kellett a kormányoldalnak, jelen kell lenniük valamivel az utcán, hogy ne az ellenzék uralja azt

– jegyezte meg a László Róbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik