Közélet

A Kúriához fordul az LMP a klímanépszavazás elutasítása miatt

A Kúriához fordul az LMP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nem hitelesített klímanépszavazási kérdés miatt – közölte Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke pénteken online sajtótájékoztatón. Schmuck Erzsébet kiemelte: a klímavédelem ügyében cselekedni kell, és a Fidesz „csak akkor fog, ha ezt mi, állampolgárok kikényszerítjük”; erre szolgálna a népszavazás, így miután az NVB „mondvacsinált okokra hivatkozva” elutasította az LMP szigorúbb, 65 százalékos klímacélokra vonatkozó népszavazási kérdését, fellebbeznek a Kúriánál.

Megjegyezte: a héten az ENSZ is „megkongatta a vészharangot, kiadta az emberiség számára a vörös kódot”. Az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testületének legfrissebb jelentése alapján „vagy most cselekszünk, azonnal és összehangoltan, vagy nem lesz több esélyünk”.

Schmuck Erzsébet szerint a Fidesz csak a vonakodásban, az ellenség keresésében erős, a célszámai, a 2030-ig vállalt 40 százalékos csökkentés semmire sem elég. Szinte teljes a tudományos konszenzus, hogy a globális felmelegedés sikeres mérsékléséhez és a legsúlyosabb következmények elkerüléséhez az Európai Uniónak, így Magyarországnak is 2030-ig 65 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását – hangoztatta.

Hozzátette, ez ugyan komoly kihívás, de nem „választható opció:

vagy meglépjük, vagy a civilizációnk léte kerül közvetlen veszélybe.

Szerinte a magyar polgárokat megilleti a jog, hogy véleményt mondhassanak egy ilyen fontos kérdésben. Ha a Kúria hozzájárul, akkor népszavazáson, ha nem, akkor legkésőbb 2022 tavaszán az országgyűlési választáson.

Schmuck Erzsébet népszavazási kérdésének hitelesítését az NVB július 30-i ülésén tagadta meg. Az indoklás szerint azért, mert egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza. Így a kérdés az NVB többsége szerint megtéveszti a választókat, amikor azt sugallja, az „igen” válasszal öt-hat évig tartó kötelezettséget róna az Országgyűlésre.

Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik