Közélet

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.

A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet.

A Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 közös közleménye szerint a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert. A képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Az Újratervezés Program első szakasza – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés – 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, csaknem 4 hónapig tartó struktúraváltó szakaszát. Ebben a szakaszban a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek egyebek mellett szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként, ígérik.

A szakképesítést megszerzők közel fele – a legjobbak – kezdhetik meg jövő februárban a program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők a hazai munkaerőpiacon legkeresettebb IT-szakmákból szerezhetnek képesítést, például: adatbázis üzemeltető, illetve automata tesztelő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik