Közélet koronavírus

8 milliárd forintból indít országos bulisorozatot a kormány

A kormány 2021 augusztusától a 2021 októberéig 356 koncertes bulisorozatot indít az országban és külön támogatást ad a falunapokra is – írja a Magyar Közlöny alapján a 444. Az indok, hogy „a koronavírus-világjárvánnyal szembeni hatékony magyar védekezést követően a gazdaság újraindításán túlmenően a közösségi élet újraindítása is kiemelkedő szerepet játszik”, és ez aktív állami feladatvállalást és támogatást igényel.

Az idei költségvetésből 4,9 milliárd forintot biztosítanak 40 nagyvárosi és 216 kisvárosi eseményre és koncertre, illetve 100 falunap jellegű eseményre és koncertre. A szervezéssel a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a Magyar Turisztikai Ügynökséget bízta meg, a lebonyolító az Antenna Hungária Zrt., illetve Balásy Gyula cégei lesznek.

Ezen felül az ötezer fő vagy ennél kevesebb állandó lakosságszámmal rendelkező települések önkormányzati rendezvényei támogatására 2,8 milliárd forintot különítenek el az idei költségvetésből. A pénz kiosztása Gyopáros Albert kormánybiztos és a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. feladata lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.