Közélet

Tetemes kannabiszültetvényt találtak Hódmezővásárhelyen

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

Jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy idős hódmezővásárhelyi házaspár és egy fiatal férfi ellen, akik egy tanyán több mint háromszázötven tő indiai kendert termesztettek. A házaspár 69 éves férfi tagja 2021. július elején került a rendőrök látókörébe – írja a police.hu. A nyomozók megállapították, hogy a férfi szintén 69 éves felesége is segítséget nyújtott, és azonosították az idős férfi 27 éves társát is.

A rendőrség múlt csütörtökön kora délután tartott helyszíni szemlét a tanyán, ekkor találtak rá a nemesített növényekre, de előkerült leszüretelt és kiporciózott kannabisz és a termesztéshez szükséges több eszköz is.

Szabó Szilvia, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a gyanúsítottak a kihallgatásuk során elismerték bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik