Közélet

Fudan: kisatírozott dokumentumokat kapott Karácsony Gergely

Közérdekadat-igénylés keretében kérte ki Karácsony Gergely azokat a kormányzati anyagokat, amelyek alapján a Fidesz Diákváros helyett a kínai Fudan Egyetem magyarországi kampuszát fogja felhúzni. Mint az erről szóló Facebook-bejegyzésében írta, a főpolgármester arra lett volna kíváncsi, hogy

milyen alapon akar az Orbán-kormány 540 milliárd forintos hitelt felvenni Kínától, milyen alapon akarja eladósítani még az unokáinkat, milyen alapon terhel meg minden egyes magyar háztartást mintegy 200 ezer forinttal, milyen alapon gondolja helyesnek, hogy a vidéki magyar fiatalok boldogulását szolgáló Diákváros helyett kínai kommunista egyetem épüljön kínai hitelből, kínai vállalatokkal, Kína és nem Magyarország érdekében.

Karácsony megkapta a dokumentumokat, ám azok gyakorlatilag használhatatlanok, ugyanis a szöveg jelentős részét kisatírozták. A főpolgármester szerint „a letakart részeket a magyarok orrára nem akarják kötni, a kínaiak viszont nyilvánvalóan ismerik a részleteket”, ez azonban nem maradhat így. Ezért ha az ellenzék kormányra kerül, ígérete szerint minden letakart részt nyilvánosságra fognak hozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik