Közélet

Trócsányi László: Veszélyben az EU demokratikus alapjai

A fideszes európai parlamenti képviselő szerint Európa egyetértésre nem uralkodásra épül.

A Fidesz EP-képviselője a Magyar Nemzet honlapján egy minapi német példa alapján írt arról, milyen veszélyekkel járna, ha az európai nemzetek és polgáraik akarata ellenére egy legitimáció nélküli föderális Európai Unió jönne létre.

Németország ellen azért indult kötelezettségszegési eljárás, mert a német alkotmánybírák megállapították, az Európai Bíróság az Európai Központi Bank kötvénykibocsátásával kapcsolatos döntésekor túllépett hatáskörén.

Trócsányi László ezt a példát azért hozta, mert szerinte az EU intézményei gyakran szinte magától értetődőnek veszik az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogokkal szemben, amit még a tagállamok alkotmányaival szemben is igazoltnak gondolnak.

Az igazság azonban az, hogy az uniós jog alapja nem egyfajta deus ex machinaként érkezett Európába, hanem a tagállamok közös akaratának eredményeként és egyetértéséhez igazodóan jött létre.

Ha az uniós jogot feltétlen elsőbbség illetné meg, akkor a nemzeti bíróságok kicsi luxembourgi bíróságokká válnának Európa-szerte. Az Orbán-kormány volt igazságügy-minisztere szerint azonban Európa egyetértésre és együttműködésre, nem uralkodásra épül.
Úgy vélte, valamennyi tagállam a sikeres Európában érdekelt, de nem olyanban, amely uralkodik rajta.

Az alkotmányos identitás ugyanakkor olyan tabu az Európai Bíróságnak, ahol az integráció hullámainak meg kell törniük.

Trócsányi László szerint ez jelenti a végső biztosítékát annak, hogy az európai jogközösségben ne nyerhessenek teret hegemonista törekvések, továbbra is érvényesüljön az egység a sokféleségben jelmondata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik