Közélet

A Karácsony-csapatból Fürjes csapatába vándorolt a volt BKK-vezér

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Varga Ivett a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág revitalizációjának projektvezetője a Fürjes Balázs államtitkárhoz tartozó Budapest Fejlesztési Központban – írta meg a Telex.

Karácsony Gergely 2020 januárjában nevezte ki Vargát a BKK élére, majd később ő mentette fel, mert „cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetelt.”

Fürjes Balázzsal nemrég készítettünk nagyinterjút, itt elolvashatja:

Kapcsolódó
Fürjes Balázs: Annál nagyobb vitákat nehezen tudok elképzelni, mint amekkorák a Fideszben vannak
Nemcsak hogy nem lehetünk gőgösek, fennhéjázók és kivagyiak, de nem is tűnhetünk annak – mondta Fürjes Balázs arra, mit tanult a Fidesz a 2019-es önkormányzati választáson elszenvedett vereségből. A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár fogadást kötött velünk, hogy nem lesz főpolgármester-jelölt, emellett interjúnkban beszélt arról is, hogy a Karácsony Gergely-féle budapesti vezetéssel jobb a viszonya, mint látszik, de rosszabb, mint lehetne. Elmondta azt is, hogy aktív éveiben már aligha lesz olimpia Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik