Közélet koronavírus

Kiderült, hogy melyik járásokban volt a legnagyobb a halálozási arány az első két hullámban

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A 444.hu a K-Monitor adatigénylése nyomán kiadott, a járvány kezdetétől március 4-ig terjedő időszakra vonatkozó adatok alapján nézte meg, hogy mennyien haltak meg koronavírusban az ország különböző szegleteiben. Az összesítésben a harmadik hullám legdrámaibb heteinek számai nincsenek benne. A lap hozzáteszi: érthetetlen, de ezek az adatok alapesetben nem nyilvánosak, legfeljebb hónapokon át húzódó közérdekű adatkérésekkel hozzáférhetők.

Kapcsolódó
Egy pár száz fős veszprémi falu három százaléka meghalt koronavírusban
Elérhetővé váltak a település szintű koronavírus-halálozási adatok: északon és nyugaton haltak meg lakosságarányosan a legtöbben.

Így sikerült megkapnia azokat a K-Monitornak is, bár a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) márciusban még azt állította, hogy fogalmuk sincs, melyik megyében hány koronavírusos fertőzött halt meg naponta a második hullámban. Pedig az operatív törzs honlapján naponta frissítik a budapesti és vidéki halottak számát. Korábban szintén a K-Monitornak adták ki a települési fertőzési adatokat. Alapesetben ezek sem nyilvánosak, a kormányzati oldalon csak a megyei és budapesti fertőzöttek számát frissítik naponta, anélkül, hogy az előzmények visszakereshetők lennének. Az adatok összefésülése után, a járvány első két hullámában

a szikszói járásban volt a legmagasabb a halálozási arány, közel 11 százalék. Az ottani fertőzöttek haltak meg legnagyobb eséllyel. A kapuvári járásban ugyanez a 2 százalékot sem érte el.

A lap szerint a tíz legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező járásból három Borsod megyében, három Bács-Kiskunban található, egy-egy pedig Hevesben, Veszprémben, Fejérben és Békésben. A lista végén négy Pest megyei, három Győr-Moson-Sopron megyei járást találunk egy Hajdú-Bihar megyei, egy Veszprém megyei és egy Csongrád megyei mellett.

A 444 számításai szerint összességében is van statisztikai összefüggés a járások halálozási aránya és az ott élők jövedelmi helyzete között: ahol alacsonyabb az egy főre eső személyi jövedelemadóalap, ott akik elkapták, általában nagyobb eséllyel bele is haltak a fertőzésbe az első két hullámban. További részleteket a 444.hu cikkében talál, itt.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik