Közélet

Szinte biztos, hogy újabb éveket csúszik Paks2

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

Azt írja a csütörtöki Népszava, hogy 2026 helyett 2031-ben kell megkezdeni a Paks2 finanszírozására szolgáló, az egykori IMF-hitellel megegyező nagyságrendű, de annál jóval drágább orosz óriáshitel törlesztését, a futamidő viszont ugyanennyivel (5 évvel) rövidül.

Mindez a RIA Novosztyi orosz hírügynökség budapesti keltezésű, ám az MTI illetve a magyar kormány által eddig nem közölt híréből derül ki, amelyre a Népszava felfigyelt.

A napilap azt írja, hogy a hitelszerződés módosítása arra utal, hogy már

az oroszok sem bíznak az új atomerőmű belátható időn belüli felépülésében; a hitelt ugyanis az erőműben termelt áram eladásából kellene visszafizetni.

A kormány nevében Varga Mihály gazdasági miniszter írta alá 2014 májusában a paksi bővítés pénzügyi alapját adó szerződést.

Az eredeti kontraktus szerint az első reaktorblokk termelésének megkezdésekor kellett volna megkezdeni a törlesztést

  • ezt akkor az Orbán-kormány 2025-re tette,
  • de legkésőbb 2026 márciusában,
  • ám ez a határidő csúszik most 2031 márciusára. A visszafizetésre viszont 21 helyett csak 16 év marad.

A magas kamatokon, a törlesztés befejező időpontján nem sikerült változtatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik