Közélet

A kormányoldal megszavazta: alapítványokba kerül a közvagyon jelentős része

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos felsőoktatási intézmény augusztustól az Országgyűlés keddi döntése értelmében, így ősztől már a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen. A parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt, írja az MTI. Emellett az Országgyűlés – szintén a kormány kezdeményezésére – létrehozott 16 alapítványt is, ebből 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz.

A mostani döntés értelmében alapítvány működteti a jövőben a szegedi, a dunaújvárosi, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni egyetemet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Testnevelési Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemet. Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra. Valamint nem alakul alapítványi formába, de a katolikus egyházhoz kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem.

A korábbi és a mostani fenntartóváltásokkal mindössze az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem marad állami fenntartásban.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója.

Az alapítványokat irányító kuratóriumot a kormány nevezi ki, később pedig az alapítói  jogok átszállnak az alapítványra, új tagok beválasztásába már nem lesz joga a mindenkori kormánynak. Ezzel a Fidesz-KDNP eléri azt, hogy egy esetleges kormányváltás után is lényegében érinthetetlenek legyenek a most hatalmas vagyonnal útjukra indított alapítványok. Az alapítványoknak juttatott vagyon vagy juttatás már nem számít közpénznek.

Az alapítványok az állam által ingyenesen juttatott vagyonnal szabadon gazdálkodnak, el is adhatják. Az alapító az egyes vagyonelemek esetén a szabad gazdálkodást korlátozhatja, az államot megillető elővásárlási vagy vételi jogot írhat elő a juttatott vagyonelemeknél. A Nemzeti Földalapba tartozó földet is át lehet adni határozatlan időre, ingyenesen az alapítványnak.

Az ügyvezetést a legalább öt természetes személyből álló kuratórium látja el – őket az egyetemet fenntartó alapítványok esetében a miniszter nevezi ki –, és kötelező háromfős felügyelőbizottságot is létrehozni. Az összeférhetetlenségi szabályok nem szigorúak, más munka is folytatható a kuratóriumi vagy az fb-tagság mellett, amelyért díjazás is jár. Ha üresedés van egy kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági poszton, akkor a két testület együtt határoz az új tagról.

Olyan alapítvány is kaphat támogatást, amely kuratóriumában vagy felügyelőbizottságában politikus, például a kormány tagja vagy a főpolgármester ül.

Kapcsolódó
Schiffer András: Magyarország kiszervezése
Szerzőnk szerint Orbán Viktor a demokratikus kormányzattól elrabolt struktúrákat egyszemélyi irányítás alá helyezi.

Az alapítványok

A most létrehozott 11 egyetemfenntartó alapítvány mellett az Országgyűlés megalapította a Makovecz Campus Alapítványt is, amelynek a többi között feladata a kötelező pedagógus, egészségügyi és szociális ágazati továbbképzések fejlesztése, a piliscsabai egykori egyetemi campus épületeinek megóvása.

A mezőhegyesi ménesbirtok vagyonkezelői jogai a Jövő Nemzedék Földje Alapítványhoz kerülnek, amely az agrárképzés fejlesztését is feladatául kapja.

A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásának célja a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség bázisán kialakuló kulturális menedzsmenttel és disztribúcióval foglalkozó kulturális ügynökség megvalósítása.

A Hauszmann Alapítvány a neves építész hagyatékát gondozza, valamint létrehozza a hagyományos szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs tudásközpontját.

A MOL – Új Európa Alapítvány, amelynek az állam a társalapítója és az olajtársaság részvényeinek egy részével fog gazdálkodni, a tehetséggondozás mellett a gazdaságfejlesztési programok, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységek, kutatások támogatásával foglalkozik.

Az Eszterházy Károly Egyetemből kiváló Sárospataki Comenius Campus szintén augusztus 1-jétől Tokaj-Hegyalja Egyetemként jön létre a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést támogatandó, fenntartója az azonos nevű alapítvány lesz, amely a Grand Tokaj állami borászat részvényeiből kap egy részt a működéséhez.

Nagyobb részvénycsomaghoz jut a Semmelweis Egyetem, amely a Richter részvényeivel gazdálkodhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik