Közélet

240 millió forintba fog kerülni a Vadászati Világkiállítás agancsszobra

Máthé Zoltán / MTI Fotó
Máthé Zoltán / MTI Fotó
A 67 milliárdos expó főkapuja 10 tonna szarvasagancsból áll majd, a pénzt nem sajnálja rá az állam.

Még március végén derült ki, hogy a kormánynak kedves Vadászati Világkiállításra szarvasagancsokból készít szobrot, vagyis a rendezvény főkapuját Szőke Gábor Miklós (aki mellesleg már a Magyar Nemzeti Banknak is készített több százmilliós alkotásokat). Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd parlamenti képviselője kicsit megkapargatta a felszínt, és döbbenetes számot pillantott meg (ezt Facebook-oldalán osztotta meg szerdán):

az agancsszobor 240 millió forintba fog kerülni.

Ezt Kocsis-Cake egy, a KDNP-s Schanda Tamásnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárának szegezett kérdésből tudta meg. Schanda válaszát úgy kezdte, hogy „Egyik szemünk sír, a másik nevet.” Azért, mert egyfelől örül az érdeklődésnek, másfelől szomorú az álhírek terjesztése miatt. A szobor árát Kocsis-Cake szerint a világkiállítás honlapja is megerősíti. Hozzáteszi, az egész kiállítás 67 milliárd forintba fog kerülni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Hidvégi Béla nemzetközi hírű vadász, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (balról jobbra) a 23. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2016. február 18-án.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik