Közélet koronavírus

Moderna után tévedésből a kínai vakcinával oltották a Ladánybene 27 frontemberének szüleit

MTI Fotó: Kollányi Péter
MTI Fotó: Kollányi Péter

Délután beszámoltunk róla, hogy egy idős magyar házaspár tagjai az első körben kínai vakcinát kaptak, majd amikor megjelentek a második oltáson, AstraZenecát. Nem egyedi esetről van szó, az Indexnek nyilatkozott ugyanis a Ladánybene 27 zenekar frontembere, László M. Miksa arról, hogy az ő szülei is különböző vakcinát kaptak az első és a második oltáskor. 78 éves édesanyját és 83 éves édesapját előbb Modernával, a második körben pedig tévedésből a kínai Sinopharm vakcinájával oltották be.

Nem szeretném, ha az eset politikai felhangot kapna vagy az oltásellenességet erősítené, egyszerűen csak arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy mindenki minden esetben nézze meg, mit kap

– nyilatkozta az énekes.

Azt is elmondta, hogy egy héttel a második oltás után jöttek ki a mellékhatások, hasmenés, hányás, ízületi fájdalmak és magas vérnyomás. „Nap mint nap feszülve várjuk az emberkísérlet eredményét” – fogalmazott a több rádiónak is dolgozó zenész, aki bízik abban, hogy további vizsgálatokkal kizárhatják az esetleges szövődmények lehetőségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik