Közélet koronavírus

Áder János kiosztotta a haszonleső politikusokat húsvéti beszédében

MTI / Illyés Tibor
MTI / Illyés Tibor

Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben – mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.

A köztársasági elnök kívánatosnak tartaná, ha mindenkiben tudatosulna, hogy nem az öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje a mostani.

Az államfő a politikai közszereplőket arra kérte, hogy aki nem tud segíteni, legalább ne ártson. „Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek!” – fogalmazott Áder János, azt szorgalmazva, hogy minél többen oltassák be magukat, győzzék meg a családtagokat, ismerősöket, hogy ne az internetes „csodadoktorokra” és a politikai sarlatánokra hallgassanak, hanem az egészségügyi szakemberekre.

A már beoltottak mondják el másoknak, hogy az oltásnak többnyire nincs mellékhatása, vagy az nem olyan súlyos, mint a vírusfertőzés, a bizonytalankodók pedig vállalják az oltást – kérte tőlük.

A járványügyi szakemberekhez az államfő azzal fordult: tegyék túl magukat a nemtelen támadásokon, és csak a járvány mielőbbi legyőzésére koncentráljanak, az egészségügyi dolgozókhoz pedig azzal: mozgósítsák utolsó erőtartalékaikat, még ha ezt „kimondani sokkal könnyebb is, mint megtenni”.

Áder János hangot adott reményének is, miszerint, ha mindenki teszi a magáét, a következő ünnepen, pünkösdkor „már az új kezdetre készülhetünk”.

Az „önjelölt virológusokra”, az oltóanyaggal szemben kételyt ébresztőkre is felhívta a figyelmet és égbekiáltó ostobaságnak nevezte azt az állításukat, miszerint jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat. Vakcinát az első perctől szabadon választhatunk – hangsúlyozta, felelőtlennek nevezve a bizonytalanságot keltőket.

Akik pedig nem tudják eldönteni, kinek higgyenek, azoknak azt tanácsolta: azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy szeretnék-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit, megóvni családjukat, mielőbb szabadulni a korlátozások alól. Mindezek eléréséhez az oltás az eszköz –  mondta –, ahogy más járványok elkerülésében is ez segít. Más megbetegedések elleni vakcinák esetében sem merült fel a kérdés korábban: hol gyártották azokat – hangsúlyozta.

„Ha csak egyetlen hónappal előbb érjük el az úgynevezett nyájimmunitást, a legalább 70 százalékos átoltottságot, legalább öt-hatezer honfitársunk életét óvhatjuk meg” – mutatott rá az államfő.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik