Közélet

Novák Katalin hivatala szerint Magyarország megbecsüli a nőket

A nők és férfiak közötti egyensúlyért a kormány az elmúlt tíz évben számos olyan döntést hozott, amely hozzájárult a nők lehetőségeinek, választási szabadságának bővüléséhez, munkájuk megbecsüléséhez, a családi élet és a munka világának összehangolásához és ahhoz, hogy az anyaság vállalása ne legyen azonos az anyagi nehézségek vállalásával – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, vagyis Novák Katalin hivatala hétfőn, nőnap alkalmából az MTI-vel.

A közlemény szerint 2010 óta az Európai Unión belül – Málta után – Magyarországon nőtt a második legnagyobb mértékben a nők foglalkoztatása. Különösen szembetűnő a javuló tendencia a gyermeket nevelő nők körében, Magyarországon ugyanis a 6 év alatti gyermekeket nevelő nők között 2010 óta több mint 30 százalékkal nőtt azok aránya, akik gyermekük nevelése mellett kereső tevékenységet is folytatnak.

A tárca nélküli miniszter hivatala szerint a bölcsődei férőhelyek folyamatos fejlesztésének, a munkavállalást a gyed mellett lehetővé tevő gyed extrának és a munkaalapú gazdaságpolitika eredményeinek köszönhető ez.

Hozzátették, 10 év alatt, Magyarországon kevesebb mint a felére csökkent a női munkanélküliség. A nők és férfiak összes keresetének középső értékét egymáshoz hasonlító OECD-felmérés szerint Magyarországon 20 százalékkal csökkent a bérszakadék. A két csoport összehasonlításában Magyarországon 5,1 százalék az eltérés, ami a hetedik legjobb érték az OECD-országok között, és kevesebb mint a fele ezen országok átlagának.

Kapcsolódó
Varga Judit csak a „valódi nőket” köszönti fel nőnapon
Az igazságügyi miniszter szerint a mai világban ehhez bátorság kell.

A vezetők között a nők aránya 2019-ben Magyarországon a 6. legnagyobb volt az unión belül, jóval meghaladva a tagállamok átlagát. Az uniós átlagnál Magyarországon jóval magasabb a nők aránya a magas szintű vezetők között is – áll a közleményben.

A nők kettős, munkaerőpiaci és gyermeknevelési szerepvállalását pedig olyan lehetőségekkel honorálja a kormány, mint a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége, a diákhitel-tartozások gyermekvállalás esetén történő csökkentése, illetve elengedése, vagy a nők 40 kedvezményes nyugdíjazás lehetősége, amellyel már több mint 300 ezer nő élt – emlékeztetett a hivatal.

Kitértek arra is, hogy 2010 óta Európában Magyarországon nőtt leginkább, csaknem negyedével a gyermekvállalási kedv, amely 25 éve nem volt ilyen magas. 2010-ben öt tervezett gyermekből 3 született meg, ma már 4, azaz csökkent a különbség a tervezett és a megszülető gyermekek száma között.

Mindezeken felül július 1-jétől a kormány a csecsemőgondozási díjat a bruttó bér 100 százalékra emeli, így az édesanyák a gyermeknevelés első félévében többet kapnak kézhez, mint a korábbi nettó bérük; mert Magyarország megbecsüli a nőket – írta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.