Közélet

Hivatalos személynek hazudta magát, milliókat próbált kicsalni vakcinákkal – egy év börtönt kapott

Illusztráció: Marjai János / 24.hu
Illusztráció: Marjai János / 24.hu

Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól – írja az MTI.

A nem jogerős ítélet szerint a 36 éves vádlott a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva 2020. március 18-án felhívta telefonon a sértettet és magát a tisztiorvosi szolgálat munkatársának kiadva azt közölte vele, hogy oltóanyagot, valamint telephelye helyiségeinek fertőtlenítését kell megrendelnie, különben “bezárják” a vállalkozását. A vakcinák és a munka ellenértékét 5 millió forintban határozta meg.

A sértett már a telefonhívás közben rájött, hogy be akarják csapni, ezért amikor a nő a döntése felől érdeklődött, azt válaszolta: indul a bankba átutalni a pénzt, valójában azonban a rendőrségre ment feljelentést tenni.

A bíróság a nőt csalás bűntettének kísérletében találta bűnösnek. A határozat ellen az ügyész fellebbezett, a vádlott és védője három napot tartott fenn nyilatkozata megtételére, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

A rendőrség az esetről korábban azt közölte, hogy a sértett egy péküzem tulajdonosa, és a vádlott 100 vakcinát ígért neki. A vállalkozó a telefonhívást rögzítette, a rendőrök a felvétel és a híváslista alapján azonosították, majd a lakhelyén elfogták a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik