Közélet

Gyurcsány Ferenc: 106 helyen lesz előválasztás

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfő esti vendége.

A beszélgetés nagy része a kormány járványkezeléséről szólt, amelyet a DK elnöke komoly kritikával illetett. Azt ugyanakkor leszögezte – egy orvos ismerőse tapasztalataira támaszkodva –, hogy a vakcinák közül lényegében „mindegy, hogy mivel oltanak, a semminél jobb” bármelyik. Ez akkor került elő, amikor kritikával illette a kormány keleti vakcinákat mindenen „áttoló” politikáját.

A kormány gazdaságpolitikáját a következőképpen kritizálta:

ha végigmegyünk Budapest belvárosában, az látszik, hogy a helyek, üzletek be vannak zárva. Akkor hol vannak azok az emberek? Mintha ebből keveset érzékelne a kormányfő

–  mondta ezt arra reagálva, hogy Orbán Viktor szerint a 2020-as decemberi és 2019-es decemberi foglalkoztatási adatok azonosak.

Nagyon sok pénzt adunk szállodák felújítására, borászatoknak a Balaton-felvidéken, ugyanakkor nem adunk pénzt azoknak az embereknek, akik máról holnapra élnek.

Hozzátette: „azt látjuk, hogy emberek sokasága dermesztően nehéz helyzetben van. Ilyenkor a kormányfő, ha azt mondaná, hogy érzem és tudom, hogy Önök nehéz helyzetben vannak, és segítek – de egy ilyen mondat nem jön ki a száján! Amit én fontosnak gondolok. Össze kell tartani az országot. A kormányfő azt hiszem, erre már nem képes, mert csak a sajátjait látja, és nem látja az országot valójában. A hazát, ha úgy tetszik.”

Az állandó kormányzati „gyurcsányozásra” azt mondta:

Akkor csodálkozom, hogyha valamire nem az a válasz, hogy Gyurcsány.

Azt azonban megjegyezte:

Mindenre azt mondani, hogy Gyurcsány, az az ország lenézése. Az nem egy polgári világ, és nem is egy nemzeti gondolat, hogy nem veszem komolyan a választókat.

A DK elnöke szerint csetlés-botlás jellemzi a járványkezelést, a „következő egy év erről a bukdácsolásról fog szólni”.

Az ellenzéki tárgyalásokon saját elmondása szerint nem viselkedik vezetőként mert a társak „nyilván nem kérnek abból, hogy a Gyurcsány elmeséli nekik, hogy kell kormányozni. És a Gyurcsány nem is próbálja ezt a szerepet eljátszani”

Az interjú végén leszögezte:

lesz 106 helyen előválasztás, és összefogunk kapaszkodni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik