Közélet

Karácsony levelet küld minden budapesti vállalkozásnak

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A következő napokban levelet küldünk minden – nem a KATA szerint adózó – budapesti vállalkozásnak – írja vasárnapi Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.

Karácsony Gergely emlékeztet rá, hogy eddig is sokan jelezték a Facebookon, hogy továbbra is készek befizetni az iparűzési adót a településük önkormányzata számára. Mint írja, miután a miniszterelnök bejelentette, hogy elveszik az önkormányzatoktól a legfontosabb saját bevételük nagy részét, sok levelet kapott olyan vállalkozóktól, akik szerint a befizetésük továbbra is az önkormányzatoknál lenne jó helyen. Ezen is felbuzdulva írnak most levelet a fővárosi cégeknek.

Az Ügyfélkapun keresztül a városvezetés nevében küldjük el az üzenetünket. Azért tesszük, mert a vállalkozásoknak február végéig kell nyilatkozniuk az iparűzési adó-kedvezményről, arról, akarják-e ezzel továbbra is az önkormányzatukat gyarapítani, vagy élnek a kormány kínálta lehetőséggel. Azt kérjük most a budapesti vállalkozásoktól, hogy aki teheti, akit nem terhel komolyabban ez az adónem, akit nem sodort nagy bajba a gazdasági válság, akinek a vállalkozását nem veszélyezteti az iparűzési adó befizetése, az továbbra is támogassa ezzel a befizetéssel az önkormányzatokat.

– fogalmaz a főpolgármester.

Karácsony emlékeztet, hogy a bevételből Budapesten a minden fővárosi polgárnak járó közszolgáltatásokat finanszírozzák: egyebek mellett a közösségi közlekedést, az ivóvízellátást, a hulladékszállítást, a közvilágítást, a közutak karbantartását. Különösen nagy szüksége van erre a városnak, hiszen több tízmilliárdos kiesést okozott a járvány és a válság önmagában, erre pakolja még rá a kormány a maga sarcait – érvel a főpolgármester.

Szerinte az iparűzési adóbevétel jó helyen van az önkormányzatoknál, amelyek szerte az országban bizonyították, hogy a járványra és a válságra gyorsabban, hatékonyabban, szolidárisabban reagáltak mint a kormány.

Aki úgy dönt, hogy adja az adóját a Fővárosi Önkormányzatnak, az biztos lehet benne, hogy ebből a bevételből nem oligarchák gazdagodnak, nem presztízsberuházások készülnek, nem magánvagyonok gyarapodnak. Aki adja az adóját, az a saját otthona, a saját városa működtetéséhez és fejlesztéséhez járul hozzá

– zárul Karácsony bejegyzése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik