Közélet koronavírus

Manipulált képre figyelmeztet a Fővárosi Önkormányzat

Megteszik a szükséges jogi lépéseket.

A főváros nemrégiben tájékoztatási kampányba kezdett, ahol az oltás fontosságára hívják fel a figyelmet szerte Budapesten. Szerdán azonban többen is a Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Önkormányzat felé fordultak egy plakáttal kapcsolatban, amely a VII. kerületben, a Bajza utcában található, és a főváros cége helyezett ki.

Az önkormányzat közleménye szerint a kép, amely a Facebookon kering a plakátról egy hamisítvány, és megteszik a megfelelő jogi lépéseket.

Az állampolgároknak egyéni felelőssége, hogy segítsék a védekezést, ezért továbbra is kérünk mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a szabályokat, és ne csináljon viccet abból, ami egyáltalán nem vicces,

tették hozzá, és megjegyezték, felháborítónak tartják, hogy valaki éppen most, a járványhelyzetben gúnyt űz egy ilyen komoly témából. „A koronavírus több ezer embertársunk halálát követelte, a korlátozások vállalkozásokat és velük együtt életeket tettek tönkre” – olvasható a közleményben.

Terjed itt a Facebookon egy fotó egy bizonyos plakáttal kapcsolatban, amely a VII. kerületben található, és a főváros…

Posted by Karácsony Gergely on Wednesday, 10 February 2021

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik